A belgiumi ajándékcsomag egyik leginkább várt söre, ezzel a 7 trappista sörgyárból négy ki van pipálva. A rochefort-i (ejtsd rosfór) apátok (a chimay-iekhez hasonlóan) háromféle sört főznek, ezeket viszont nem annyira színekkel, mint számokkal jelölik. A dubbel a 6-os, a tripel a 8-as és ez a most kóstolt sör, a legerősebb, a tízes számot viseli - ami viszont nem egyezik meg az alkoholszinttel, ugyanis ez szinte 11 és fél fokos, ezzel az egyik legerősebb létező sör, a főzés jellegét tekintve ezért quadrupelnek aposztrofálják. Szóval nem egy hétköznapi lötty, az biztos. A címkéje egyszerű, szimpatikus, s kiderül róla, hogy a hagyományos összetevők mellett van benne az ilyen erős apátságiaktól megszokott pótcukor (valahogy el kell jutni addig a 11,3%-ig!) és ami furább: malátázatlan (csírázatlan) gabonák.

A szintén most kapott Chimay-es serlegbe kitöltve az első, ami nyilvánvaló a hatalmas mennyiségű szárazanyag, ami az üveg alján várja a jókedvű sörivót. Arra tippelek, hogy a német söröktől eltérően ez nem(csak) élesztő, hanem azok a bizonyos gabonák. Sűrű, viszkózus csokoládnak tűnik, nem túlzott habbal. S amikor beleharapsz a habba, akkor tölt el a boldogság: csokoládé, de méginkább az aprószemű kékszőlő, amit annyira szeretünk ősszel kiszívni a héjából. Nagyon édes, nagyon gyümölcsös, nagyon nehéz, de mégis iható. Ilyen megmagyarázhatatlanul finom fűszeres szőlőízt még egyetlen sörnél sem éreztem. Szőlő! Lecsúszás után némi kávés, pörköltebb kesernyésség marad a szádban és ha sokat nyámmogsz rajta, előbukkan az alkohol is - ez már bor erősségű ital, úgyhogy csínján vele. Egészségemre, köszönöm szépen és boldog szülinapot nekem. Nagyszerű ital ez, ott a helye a Sörök Pantheonjában. S ha valaki adományozna egyet ugyanezen apátok 8-as számozású (9,2%-os) söréből a blog számára, szívesen elfogadom :)

Na, most irigykedhettek egy kicsit. Kaptam egyenesen Belgiumból egy gyönyörűszép Chimay fém-díszdobozt. A tartalma ugyanaz, mint a papírosnak (egy kék, egy piros és egy sárga Chimay plusz egy serleg), de van benne pár történelmi jellegű sörös képeslap - és hát a doboz maga. És igen, harminc leszek szombaton. Tessék, nem szégyellem "bevallani". Ja és hogy el ne felejtsem: egy rokforti trappista és két másik sör is volt a zacskóban. Úgyhogy hamarosan mégiscsak lesz update (Gálfalvi Gé, mi lesz a cseh pakkal? he??). Mna. És ezúttal is köszönöm...

A Westmalle-i apátság söre a harmadik a hét legendás trappista sör közül, éppen hoztak belőle Kolozsvárra, úgyhogy kaptam az alkalmon. A leginkább egy szabadkőműves logóra emlékeztető emblémával ellátott minimalista üvegdizájn megcsodálásra után már érezzük, hogy nagyon nincs amit lacafacázni: kitöltjük, nagylelkű habja van, szép kétujjnyira ül meg az apátsági serlegen. A sör nagyon sötét, átláthatatlan színű barna. Kicsit kesernyésebb, mint pl. a Chimay, de már elsőre finom csokoládés-pörköltgesztenyés-gyümölcsös íze van, karakteres, friss. Talán némi banán. Tipikusan apátsági, mesteri sör. A pirított íz csak kicsit marad meg a szájpadláson, az utóíz inkább komló. A trappistákra jellemző selymes, a vajban csúszó késre emlékeztető könnyedséggel csúszik. Vigyázni vele, mert drága. Le a kalappal, már megint.

A trappista szerzetesek katolikusok, az eredeti ciszterci szigort követő úgymond "revizionisták". A rendet 1662-ben alapították, talán ők a legegyszerűbb körülmények között, a legnagyobb aszkézissel élő szerzetesek. Érdekes, hogy pont ezek a sokat böjtölő isteni emberek fejlesztgették ki a világ legjobb söreit és sajtjait: egy szigorú szabályzat és bizottság (az 1997-ben alapított International Trappist Association) foglalkozik azzal, hogy a trappista termékeket tisztán tartsa, minőségüket megőrizze, és megbizonyosodjon arról, hogy elsődlegesen nem pénzcsinálásra, hanem jótékonysági célokra megy a hírnevük. Na persze.

Összesen 102 kolostoruk van világszerte, amiből hétben (7) főznek sört. Ezek a trappista sörök az apátsági sörök királyai, a sörkultúra non plusz ultrái. Borsos áruk mellett az Authentic Trappist Product logóról lehet látni, hogy mivel van dolga az embernek. A hét kolostorból hat Belgiumban, egy pedig Hollandiában van. A holland (Konigshoeven - La Trappe sör) serfőzdével voltak cirkuszok az elmúlt években, ideglenesen visszavonták róluk a logót, mert az öreg apátok nem bírták a hatalmas termelést (a mai napig ez a sörgyár főzi a legtöbbet), s a Bavaria nevű sörkonszern vette át a termelést. Azóta kiegyeztek, 2005-től megint hagyományosan az apátok felügyelik a gyártást. A második és harmadik legnagyobb outputtal rendelkező trappista apátság a Chimay és a Westmalle, az eddigiek termékeit viszonylag könnyű megtalálni Romániában is. A többi serfőzde évi százezernél kevesebb hektó sört főz mindössze, egészen kicsik, nekem sajnos nem volt még szerencsém hozzájuk, de a blog egyik nagy célja, hogy "kigyűjtse" mind a hét trappista sört. Íme, a serfőzdék, régiségi sorrendben (a linkek a Wikipédiára vezetnek, mindegyiknek van valamilyen érdekes sztorija):

Magukról a nedűkről: ezek a trappista termékek szinte kivétel nélkül klasszikus felső érlelésű (ale típusú) sörök, szűretlenek, ahol a főzés vége az üvegben megy végbe. Tőlük erednek a dubbel és trippel sörfőzési módok is, a kétszer, háromszor főzött, roppant erős sörök (sőt, a hollandok már gyártanak quadrupelt is, 10% vagy még erősebb alkoholszinttel). Szinte mindegyik apátságnak van egy "belső" söre is, amit nem árulnak, hanem maguk közt fogyasztanak, ezek általában gyengébb alkoholszintűek (pl. a már nem gyártott sima enkel, ha dubbel-sorrendről volt szó). Az egyes serfőzdéknek több terméke van, amire majd - remélhetőleg - részletesen fogok térni egy-egy sörkóstolás kapcsán, úgyhogy addigis "csak" annyit, hogy össze lehet hasonlítani egy "sima" apátsági sört egy trappistával - pl. a Leffét a Westmalléval - fogjátok érezni a különbséget... Nem véletlen, hogy kisebb üvegekben árulják ezeket a söröket, tényleg meg kell becsülni minden cseppjét. Nem a nagy tömegek sörei, igazi ünnepi ínyencségek. Íme, mindegyik sörfőzde egy-egy söre (a Wikipédiáról van, a címke nélküli a Westvlereten):

A kékcímkés Chimay (ejtsd: siméj) minden túlzás nélkül (az általam kóstoltak közül) az egyik (ha nem A) legjobb sör. A trappista szerzetesek sörei (mindössze hét kolostorban gyártják őket világszerte) amúgy is legendásak, s a belgákat még a bajor tisztasági törvény sem köti, mindenféle cseles pótanyagokkal olyanra tudják varázsolni folyékony mennyei mannájukat, hogy lepetézel tőle. A Chimay kapható Romániában is (van még piros és sárga), de nem túl sok helyen (valószínűleg prohibitív ára miatt), viszont egy nagy lottónyereménnyel hosszú év(tized)ekre előre be lehet spájzolni belőle - a leghosszabban pincéztethető, érlelhető sörök közé tartozik, aszondják, még nemesedik is az íze. Nekem a háromnegyed litres, pezsgősüvegre emlékeztető, parafadugós "Grande Réserve" változathoz volt szerencsém, egyetlenegyszer. Ezt a bejegyzést azért is írom meg most, mert ki tudja, mikor fogom még egyszer megkóstolni ezt a zseniális sört. Van még kis 3,3 decis és másfél litres (!) változata is, utóbbit nem láttam errefelé. Erőssége ellenére nagyon iható, sötétvöröses-barnás sör. A magas alkoholszint (főzés előtt előre cukrozzák) alig érződik, ezért nagyon alattomos tud lenni. A komló nem tolakodó, helyette finom gyümölcsös-szerecsendiós-fűszeres ízek lepik meg az embert, egy egész virágoskertnyi friss-édes aromával, még némi élesztő is megbújik valahol mélyen (természetesen pasztőrizálatlan, felső érlelésű sör ez is). A pörkölt maláta is jól érvényesül, férfias ízt ad a sörnek, az egyik legkomplexebb ízvilágú nedű, amihez szerencsém volt. Állítólag negyvenéves példányok is akadnak még belőle jobbacska pincékben. Hátha még (szülinap, karácsony, sátoros ünnepek, világvége) lesz alkalmam megkóstolni, akkor esetleg updatelem ezt a bejegyzést...