Mit ad isten, Szebenben is gyártanak sört. Az (erdélyi) német (szász) kultúrát istenítő ember (mint pl. jómagam) ennek a hírnek akár örülni is tudna. De nem fog. A kolozsvári Sorában figyeltem fel erre a vidáman giccses címkével ellátott sörre. A "borítón" egy Windows-háttérnek is beillő tájkép előtt aranylik egy pohár habos sör, a keretben még némi gabona és komló is találtatik, valamint egy cím: Trei stejari, azaz Három cserefa (ha politikailag korrektek akarunk lenni, akkor legyen inkább tölgy). A csehovi címezet eredete után kutatva megtaláltam a gyártó honlapját, miszerint német alapítású főzdéről van szó, Drei Eichen névvel. Érdekes, hogyan használják ki a Szebenben és környékén lévő szász hagyatékot a demográfiailag győztes románok, egy évig Hermannstadt még Európa kulturális fővárosa is volt (kíváncsi vagyok, mennyire kell kihaljon a magyarság Erdélyből, hogy a történelmét büszkén fel lehessen karolni, mint a szászokét).

A címke büszkén hirdeti: Nagyszeben, 1889. Kitöltöm egy frissen lopott Kartauser-pohárba. Hagyományos szalmaszínű ászoksör, alig látható habbal. Amikor belekóstolok, rájövök, mi a turpisság: ez a sör tényleg 1889-ből maradt meg. De konkrétan. Most szedték elő. Állott, savanyú íz, kínosan kesernyés komlójelleg, lomhán felszaladó buborékok, minden jelleg nélkül. Nem volt könnyű dolga, az szent: túróra, hagymára, tepertyűre, és két darab kiváló dortmundi DAB-ra ittam meg, nyomtatásként. De az az érzésem, hogy önmagában sem futna messzire. Nem csodálkozom, hogy mindeddig nem találkoztam a szebeni gyár termékeivel, ez a sör egy gyenge, jellegtelen, olcsó vízizű szar. Esküszöm, echte furcsa! Tipikus munkássör, s ezzel nem akarom megsérteni a melósokat. Nehezen csúszik, szinte vakarja a garatot. Persze, el tudom képzelni, hogy egy dögmeleg nyári napon megigyak egy fél ládával az építkezésen, de ha már olcsó hazai, akkor inkább Hargita. Az 1,9 lejes akciós ár is túlzásnak tűnik. Kerülendő sör. Inkább látogassuk meg Szebent, üljünk be a sétálóutca egyik rendesebb sörözőjébe és igyunk meg egy import, méregdrága Franziskanert... vagy bármi mást. Hogy stílusosan egy mock-german szlenggel búcsúzzak: Pischwasser.

Mindig szoktam panaszkodni, hogy mekkora rohadt nagy piaci űr tátong Romániában a lagernél kicsit is különlegesebb sörfajták terén. Pl. szűretlen búzasört is külföldről kell importálni, nincs itthon rendes gyártója. Ami lehet, hogy nem baj, mert amúgy is a bajor sörök az igaziak - de lehet, hogy a nép jobban tódulna egy jobbacska hazai gyártmányú búzasörre, ami fele- vagy negyedannyiba kerül, mint egy Paulaner. A belga multihoz tartozó Bergenbier volt az első, amelyik úgy tűnik, hogy lecsapott erre a piaci űrre és egyből bele is rondított egy olcsó, fémpalackos sörrel. Számomra ez újdonság volt, ma láttam meg egy bevásárlóközpontban, nem is nagyon nézem a román polcokat, de ezt a külföldi sörök közé szúrták be, aszontam, ezt muszáj kipróbálni, mert nemigen vannak hazai gyártású szűretlen búzasörök (A MaDonnát leszámítva, de az annyira alulmarketingolt, hogy csak egy helyen kapni). Két és fél lejnél valamivel drágább, biztosan hamarosan elterjed mindenfele, ahol az illető cég söreit (Beck's stb) lehet kapni.

Nos, akkor kezdjük kívülről. A Bergenbier mindig is a focirajongó, kangörcsös (vagy inkább görcsösen kan) sörivókat próbálta megszólítani, az igazi fehérmajós, tévé előtt izzadó románokat. Ez a sör is ilyen kiszerelésű, de hálistennek nincsenek rajta focilabdák, csak a jó öreg kommunista címerből ismerős búzakalászok a harsány "Új! Új! Új!" szalagcím alatt. A palackdizájn-teszten elsőre átmegy, de van rajta néhány viccces szöveg, látszik, hogy a gyártó egy szűz területet próbál megismertetni az alsóérlelésű ászoksörökön szocializálódott jómunkásemberekkel, ezért magyarázkodó prózát rakott a dobozra. Lefordítom: "Tudjuk, hogy a férfiak szeretik a szűretlen dolgokat, amik épp annyira autentikusak, mint ők maguk. Épp ezért egy több évszázados tradícióra támaszkodva megalkottuk a Bergenbier Szűretlen Búzasört - egy italt, ami a fehérsör autentikus ízét hordozza. A búzamaláta, árpa és komló kombinációja e sörnek egy gazdag ízvilágot és egyedi színt kölcsönöz. A teljes élvezethez hűtsd 4 Celsius fokra." Na, erre mondják nálunk, hogy kiöltözött, mint Szaros Pista az esküvőjén. Arra is figyelmeztetnek, hogy élesztő-lerakódásokat tartalmaz és pasztőrözött, valamint van benne koreánder (ez a leírásban árulkodó "fehérsör" kifejezés mellett ismét a belga jellegre utal a bajor helyett) és khm... pektin...

Na kérem, maga a sör. Már kitöltéskor, a nagyon sűrű habból és a sápadt színből bebizonyosodik addigi gyanúm, hogy ez bizony leginkább belga witbier. Masszív élesztő- és koreánderillat árad belőle. A hefeweizen-pohárban még jócskán buborékozik valami (eltévedt élesztő?), ami szintén kellemes meglepetés. Belekóstoláskor viszont azonnal megszületik a verdiktum: ez biza a szegényember Hoegaardenje. Próbálja azt utánozni, de karakter nélküli, erősen vizezett, löttyjellegű sör marad. Édeskés, némi gyümölcsös íz, alig érezhető keserűséggel. Salakos, híg utóíz marad a szánkban. Pischwasser, ahogy az öregek mondják nálunk a meleg sörre. Nem mondom, nem kell pisztolyt tegyenek a fejemhez, hogy megigyam, de jószántamból nemigen költenék rá pénzt. A nemrég recenzált MaDonna se túl jó, de  legalább stílusosan, belgásan csinálják, kinézetben és ízben egyaránt. Azt kell mondjam, hogy a Bergenbier márkanév nem hazudtolta meg magát. Szar.

A nagyon figyelmesek érdekességre bukkanhatnak a Kauflandban (és csakis ott): egy román gyártmányú, belga típusú búzasörre! Az első masszív WTF után az ember elkezd utánaérdeklődni, s máris gyanús, hogy sehol máshol nem lehet kapni, sőt, a gyártó másféle sörét se lehet sehol látni, semmit se tudni róla. Aztán egy kis nyomozás után kiderül a turpisság: a belga Martens sörgyártó logója látható rajta, a cég pedig galaci és "Marten" a neve. Roppant érdekes, mitismondjak. Típusát tekintve belga fehérsör (witbier), értsd Hoegaarden és társaik. Az első gyanús dolog a címkén található: a büszkén hirdetett Vrancea-i forrásvíz és a sörhöz nélkülözhetetlen dolgok mellett tartalmaz "természetes aromákat", valamint "zavarosságfokozót" (agent de turbiditate: guma acacia). Igen, ahogyan olvasod. Mesterségesen érik el a zavarosságát. Ezt is megértük. A címke első felén amúgy egy söröspoharat tartó nőt ábrázoló grafika van, gondolom, ő lenne az a bizonyos MaDonna. A kérdés az, hogy miért pont ez a cég, miért pont Galac, miért ilyen alulmarketingelt, miért csak ezt az egy típust főzik?

Maga a sör tényleg kellően zavaros (hatott a belepakolt gumiarábikum), vizuálisan a nagyobb testvérekre emlékeztető sápadt-sárga sör, kicsi, de sűrű habbal, talán egy árnyalattal sötétebb, mint a standard. Az íze távolról hasonlít a Hoegaardenre, de sokkal savasabb, citromosabb, grapefruit-osabb, van egy Redd's-hez és egyéb olcsó szarokhoz hasonló fémes mellékíze. Túlságosan szénsavas, de éppen ezért friss sör, ámbár a túlzásba vitt (és mesterséges) édeskés gyümölcs-jelleg inkább a radler és társaihoz teszi hasonlóvá, mintsem az igazi belgákhoz. "Szukk", alkoholszintjében viszont igazi(nak tűnik). Méltányolandó az elképzelés, hogy Romániában nemcsak pilseni típusú lagert főzzünk a népnek, de a jellegtelenség kicsit visszavesz a lelkesedésből. Egy misét mindenképp megér, de a mesterséges adalékokat tudatosan kerülők (mint én) nem fogják nagy mennyiségben vásárolni.

A haverok tudják: gyakran szoktam mondogani, hogy a barna Silva az egyetlen román sör, amit nem szégyellek, azaz "üti a normát". Ez az állítás két oldalról is sántít: egyrészt éppen annyira nem jó sör ez, főleg a belepakolt pótanyagok miatt (töröbúza, értsd: kukorica, és még ki tudja mi!), amitől mennyiségi bevitel után (sajnos, tapasztaltam) másnap egész egyszerűen fáj a fejed. Másrészt pedig azóta előrukkolt az Ursus is a saját barnasörével, ami édeskésebb, nem annyira karakteres, mint ez, de azért nem rossz (meg aztán a Hargita, kérlekszépen, hát azt exportálni kellene :D). Viccet félretéve, a román sörökben tényleg lapul valami sunyiság, amit nem ír ki még a naahagy dél-afrikai konszern se, és tényleg nem túl jó a fejnek (pl. bajor társaikkal ellentétben). Szóval román sörökkel csak csínján, de tényleg (és román sör alatt értem az itt termelt Tuborgot, stb is, nagyrészükben mind van kukorica). Ja, és megfizethető az ára, bár ennyi előnye legyen, ha román (a vicc az, hogy az üveges változathoz most is nehéz hozzáférni, könnyebben kapsz Paulanert).

Konkrétan a barna Silváról: sokáig az egyetlen itthoni sör volt, ami nem azt az egyen-pilsner-utánzat világot hozta, amit a sörök 99%-a. Ezeknek a söröknek a nagyrészét mára megvette valamelyik multi, és feltupírozta (értsd: elbaszták). A barna Silva (van "szőke" verziója is) az egyik kivétel, nagyjából megmaradt a régi recept, amennyire meg tudom állapítani. Szászrégenben gyártották, valami majdnem azt mondatja velem, hogy "igazi" szász sör, de hát tudjuk, hogy ez illúzió (most pláne: lehet, hogy nem is ott gyártják már). Kitöltéskor meglepően habos, de hamar elül, csak egy vékony réteget hagy maga után. A színe nem annyira tipikusan schwarz, inkább nagyon sötét vörösesbarna. Kóstoláskor egyből a karakteres, pörkölt mogyorós, de inkább diós jelleg csap meg. Nagyon talál a színéhez, kellemesen rejti a komlót, így nem lesz túl keserű a sör. Csak az utóíz győz meg, hogy ez bizony sajnos román sör: kesernyés, kellemetlen, így egyből utókortyolásra késztet (jó stratégia...) Sajnos, az alkholt nem tudták ugyanolyan jól maszkolni, mint a belga mesterek, így kicsit érződik (valószínűleg majd a lehelletünkön is), de egyáltalán nem bántó. Csak jópár korty után jelennek meg édeskésebb, gesztenyés, árpás ízek. Nem lehet túl gyorsan inni, de nem is érdemes, higgyétek el -- pedig a szénsav nem tart sokat benne (ami utólagos szénsavazásra utal). Kellemes sör, főleg így télire (augusztusi építkezéshez semmiképp se ajánlom), de semmi extra. Kínai kajákhoz, szószos dolgokhoz jól megy, tényleg nem szégyellném megkóstoltatni valami jobbhoz szokott nyugai népségekkel sem (nem a dobozost, hanem az üvegest!!). Ha román sör, akkor ez.