A nagyon figyelmesek érdekességre bukkanhatnak a Kauflandban (és csakis ott): egy román gyártmányú, belga típusú búzasörre! Az első masszív WTF után az ember elkezd utánaérdeklődni, s máris gyanús, hogy sehol máshol nem lehet kapni, sőt, a gyártó másféle sörét se lehet sehol látni, semmit se tudni róla. Aztán egy kis nyomozás után kiderül a turpisság: a belga Martens sörgyártó logója látható rajta, a cég pedig galaci és "Marten" a neve. Roppant érdekes, mitismondjak. Típusát tekintve belga fehérsör (witbier), értsd Hoegaarden és társaik. Az első gyanús dolog a címkén található: a büszkén hirdetett Vrancea-i forrásvíz és a sörhöz nélkülözhetetlen dolgok mellett tartalmaz "természetes aromákat", valamint "zavarosságfokozót" (agent de turbiditate: guma acacia). Igen, ahogyan olvasod. Mesterségesen érik el a zavarosságát. Ezt is megértük. A címke első felén amúgy egy söröspoharat tartó nőt ábrázoló grafika van, gondolom, ő lenne az a bizonyos MaDonna. A kérdés az, hogy miért pont ez a cég, miért pont Galac, miért ilyen alulmarketingelt, miért csak ezt az egy típust főzik?

Maga a sör tényleg kellően zavaros (hatott a belepakolt gumiarábikum), vizuálisan a nagyobb testvérekre emlékeztető sápadt-sárga sör, kicsi, de sűrű habbal, talán egy árnyalattal sötétebb, mint a standard. Az íze távolról hasonlít a Hoegaardenre, de sokkal savasabb, citromosabb, grapefruit-osabb, van egy Redd's-hez és egyéb olcsó szarokhoz hasonló fémes mellékíze. Túlságosan szénsavas, de éppen ezért friss sör, ámbár a túlzásba vitt (és mesterséges) édeskés gyümölcs-jelleg inkább a radler és társaihoz teszi hasonlóvá, mintsem az igazi belgákhoz. "Szukk", alkoholszintjében viszont igazi(nak tűnik). Méltányolandó az elképzelés, hogy Romániában nemcsak pilseni típusú lagert főzzünk a népnek, de a jellegtelenség kicsit visszavesz a lelkesedésből. Egy misét mindenképp megér, de a mesterséges adalékokat tudatosan kerülők (mint én) nem fogják nagy mennyiségben vásárolni.

Mondhatni királyi sör: azon ritkaságok közül való, amelyek neve, címe, címere nem valamiféle homályosan behatárolható üzleti csel és sumákolás miatt az, ami, hanem tényleg a bajor királyi család egyik tagja, Luitpold herceg főzi. Érdekes figura ez a herceg: a Wittelsbach-ház több mint 700 éves serfőzési hagyományát támasztotta fel a Kaltenberg-kastély falai között. Nem ez az egyetlen sör, amit főznek ott, a hercegecske többek között saját magáról is elnevezett egyet (jó na, több régensherceg volt Luitpold névvel, de akkoris) -- nálunkfelé viszont csak ezt az egyet kapni. Kíváncsi vagyok, milyen lehet egy ősi királyi család élete 2011-ben... ülnek csendben és várják, hogy mikor fordul a történelem szekere, hogy aztán előlépjenek és visszakérjék a trónt? Mai mesénk hőse, Luitpold inkább dolgozik, sört főz (itt egy jó cikk erről), öröklődéses alapon (a mai cég az 1870-ben, éppen Németország egyesítése előtt alapított főzde jogutódja), de a trónra nem ő a várományos, hanem Max herceg. Érdekes történetek ezek, filmre valóak. Addigis pedig itt van ez a sör.

Máris kitűnik a többi, egyenszínű közül, rikító sárga címkéjével, amin diszítésnek a királyi család címere van, kicsiben pedig a (feltehetőleg a kaltenbergi) kastély látható. Ilyent is csak német sörön látni, de tény, hogy jól áll neki, minden sarokban ír valamit a sör királyi mivoltáról. Kitöltéskor a jellegzetes, finom kenyers erjedésillat csap meg, a folyadék haloványsárga, nagyon ködös, sűrű habbal, sűrű csipkézettel. Enyhén banános, zsemlés íze van, mintha hígabb lenne a legjobbakhoz viszonyítva, de a (talán túlzásba is vitt) élesztőíz hamar aláfesti az édeskés, gyümölcsös búzaízt. Komló, alkohol szinte egyáltalán nincs jelen, az utóíz sokáig a garaton maradó kenyérkés. Kicsit karakterességben sántít, viszont nagyon selymes, kortyolható, nem agyonszénsavazott. Nagyon kellemes kis sör, főleg pityókadús, fűszeres ételek után esik jól csitítani vele az égedelmet. Az élesztős, édeskés, tápláló, ómódi seritalok kedvelőinek (mint én), igazán nagyszerű élmény, még ha felül is lehet múlni, habár a második pohár vége felé kezd híggá válni az élmény, nem túl konzisztens. Melegen -- pardon: hidegen ajánlott! Vajon mi lenne ma Bismarck nélkül? Lehet, hogy Bajorország egy külön állam lenne, ahol az élénk sörturizmus tartaná fel a gazdaságot... ami részben így is van :D

Az ajándékba (Magyarországon kapható, itt nem) kapott három belga sör közül az egyik. Tradicionális kicsi dundi 3,3 decis üvegecskében van, elég ronda címkével, viszont zászlócskával jelzi, hogy ez bizony belga sör, ráadásul az én példányomon még az is büszkén kihirdettetik, hogy a 2009-es WBA-n a világ legjobb búzasöre díjat nyerte. Mint kiderült, a sör névadója egy királynő: Blanche néni a most Belgiumhoz tartozó Namur őrgrófságban született, Magnus Eriksson svéd és norvég király felesége volt. Még a szójátékot is megfejtettem: szó szerint namuri fehéret jelent, ugyebár, és tényleg Namurban gyártott witbier-ről van szó. A hölgy kinyitásakor máris érződik az a rózsás-gyümölcsös illat, ami a fehér belgák sajátja, a nálunk ismertebbek közül a Hoegaardennel áll rokonságban. Szép, aprószemű, nagyon lassan lohadó habkoronája van, sűrű csipkézetet hagy az üvegen. Némi élesztő is akad az üveg alján, feltűnő, hogy sokkal barnásabb, mint maga a sör, ami tényleg szinte fehér, opálos, zavaros. Az első reakció az a gyümölcsös jelleg - mintha valami egzotikus, bódító üdítőt inna az ember (de természetesen semmi pótanyag nincs benne). Szalonnára, hagymára, kolbászra ittam rá, rettentő jól csúszik, el tudom képzelni, hogy valami zsíros sajttal, édeskésebb mártással lehetne jól párosítani. A komló alig érződik, csak utóízként marad meg egy kevés kesernyésség, végig dominál a gyümölcsös, citromos, szerecsendiós(!!) jelleg. Nem túl szénsavas, de nagyon friss érzés inni. Azt, hogy tényleg ez lenne a világ legjobb "búzasöre", nem tudom, talán túlzás, de mindenképpen karakteresebb, mint a nálunk minden sarkon elérhető testvére, a Hoegaarden, s finomka íze igazán passzol női nevéhez. Nem mondanék nemet még egy üvegre, hamar elillant.

Ezt a német márkát nálunk kétféle kiszerelésben lehet kapni: féllitres bádogdobozban és ötlitres fémhordócskában. Eléggé hozzáférhető sör, több helyen is kapható, s a többiekhez képest gyanúsan olcsó is. Szűretlen búzasöröknél elég nagy mínuszpont a pléhpalack, mert eszetlen tömeggyártásra utal, nem lehet a lerakódásokat gurmand-módra lassan kicsepegtetni az aljáról, de a dobozosok közül a Valentins elég szimpatikus fajta. Bellheimban gyártják, natürlich a német tisztasági törvénynek megfelelően - a felirat szerint legalábbis; a palackon feltehetőleg szent Bálint vértanú ábrázatja látható, akiről mostanában importált, Valentin-nap nevű vadkapitalista szerelmesünnepet is elnevezték. Sűrű habú sör, ránc-szerű csipkéket hagy. Sápadt, nem az a szép aranyló, hanem inkább világos-gyantaszínű. Kissé jellegtelen karakterű, de friss, üde, kellően szénsavas búzasör, nem túl hangsúlyos élesztőízzel, nem tolakodó gyümölcs-utóízzel (egy egész kevés banán), mindenféle zsíros kaják után jól iható, az alkohol sem érződik bántóan benne. Van viszont egy zavaróan fémes(?), nitrátos(?), fenetudja, kesernyés, ismeretlen, kellemetlen mellékíze, ami a jobb búzasöröktől azért idegen (a pléhdobozos söröknél, az az érzésem, hogy szerencse kérdése is...). Éppen ezért hamar kell inni :) Ára és hozzáférhetősége miatt elég gyakran szoktam fogyasztani, egy rendes, bögyös hefeweizen-pohárral szoktam feldobni a pléhodoboz-jelleget. 2,5-3,5 lej közötti árával egészen megéri venni itt is (értékelését csakis ennek köszönheti), talán egy nagyobb, sokemberes vacsorához egyszer kipróbálom a csappal ellátott keget is.

A kevésbé finom világos búzasörök közül való, masszívan élesztőízű, ami keletlen veknire emlékeztet, s azért fura, mert látszólag nincs benne túl sok lerakódás. Finom, aprószemű habja van, viszonylag ritkásabb csipkézetet hagy. Nem extrémen szénsavas, nem is alkoholos, könnyen iható, de vékony, testetlen ízű búzasör, a szokásos, de a kenyér-jelleg miatt nem túl tolakodó gyümölcsös mellékízekkel. Nem marad meg a szádban túl sokáig. Talán a König Ludwigra hasonlít a leginkább, 5,1 fokos, standardnak mondható alkoholszintje van. Friss spagettire ittam, hűtőszekrény-hidegen, oldschool hefeweizen-pohárból, nagyon jól csúszott. A kissé jellegtelen címkén valami - feltehetően müncheni - épület van, büszkén 1589-től datálja magát a sörgyár, s természetesen a bajor (itt németként szerepel) tisztasági törvényre is hivatozik. Magyarországon könnyű hozzáférni, amit az is elárul, hogy a hátsó címkén a német mellett magyarul is olvashatóak információk (a Dreher forgalmazza). Állítólag nem érdemes túl sokat pincéztetni, de el tudom képzelni, hogy nyáron, betonozás, favágás közben irdatlanul jól csúszik, kár, hogy itthon nem lehet kapni.