A belgiumi ajándékcsomag egyik leginkább várt söre, ezzel a 7 trappista sörgyárból négy ki van pipálva. A rochefort-i (ejtsd rosfór) apátok (a chimay-iekhez hasonlóan) háromféle sört főznek, ezeket viszont nem annyira színekkel, mint számokkal jelölik. A dubbel a 6-os, a tripel a 8-as és ez a most kóstolt sör, a legerősebb, a tízes számot viseli - ami viszont nem egyezik meg az alkoholszinttel, ugyanis ez szinte 11 és fél fokos, ezzel az egyik legerősebb létező sör, a főzés jellegét tekintve ezért quadrupelnek aposztrofálják. Szóval nem egy hétköznapi lötty, az biztos. A címkéje egyszerű, szimpatikus, s kiderül róla, hogy a hagyományos összetevők mellett van benne az ilyen erős apátságiaktól megszokott pótcukor (valahogy el kell jutni addig a 11,3%-ig!) és ami furább: malátázatlan (csírázatlan) gabonák.

A szintén most kapott Chimay-es serlegbe kitöltve az első, ami nyilvánvaló a hatalmas mennyiségű szárazanyag, ami az üveg alján várja a jókedvű sörivót. Arra tippelek, hogy a német söröktől eltérően ez nem(csak) élesztő, hanem azok a bizonyos gabonák. Sűrű, viszkózus csokoládnak tűnik, nem túlzott habbal. S amikor beleharapsz a habba, akkor tölt el a boldogság: csokoládé, de méginkább az aprószemű kékszőlő, amit annyira szeretünk ősszel kiszívni a héjából. Nagyon édes, nagyon gyümölcsös, nagyon nehéz, de mégis iható. Ilyen megmagyarázhatatlanul finom fűszeres szőlőízt még egyetlen sörnél sem éreztem. Szőlő! Lecsúszás után némi kávés, pörköltebb kesernyésség marad a szádban és ha sokat nyámmogsz rajta, előbukkan az alkohol is - ez már bor erősségű ital, úgyhogy csínján vele. Egészségemre, köszönöm szépen és boldog szülinapot nekem. Nagyszerű ital ez, ott a helye a Sörök Pantheonjában. S ha valaki adományozna egyet ugyanezen apátok 8-as számozású (9,2%-os) söréből a blog számára, szívesen elfogadom :)

Nem ez az első sör, amit (ugyebár alkoholtartalma okán) valamiféle ördögről neveznek el. Ezt most éppen Belzebúb egyik változatáról, amit a minimalista, de tetszetős dizájn is alátámaszt (a 8 egész 4-et hatalmas betűkkel jelző feliratban a vessző egy ördögfarok). Ami máris furcsa a dobozon (ezt a verziót csak pléhben árulják, van egy még erősebb változata, amit üvegben is), hogy büszkén hirdeti: "canned in Holland". Errefel kiderül az apróbetűs részről, hogy Franciahonban gyártják. És belga típusú... szóval erről ennyit. Nem tudtam megfejteni, mirevaló a multi-kulti. A sör színében is hozza a belzebúbi felütést, szimpatikus sötétgyantás-rőt színben díszeleg (szűretlen). A habja is megvan hozzá, de korántsem mérhető pl. a Duveléhez (ami szintén ördögöt jelent). Az íze is az a tipikus belga forte-íz akar lenni, karamell-felhangokkal maszkírozva az alkoholtartalmat. Sajnos (valószínűleg a bádog miatt) van egy nagyon lehangoló ipari-fémes mellékíze, ami tönkreteszi az édes, gyümölcsös, fűszerezetlen, alig pörkölt, amúgy nem is rossz alapízt. Mintha valahol itt gyártották volna az Ursus-gyárban... A legkellemetlenebb viszont az az utóíz, ami a szájban marad jóval a lenyelés után is, semmire se hasonlít, legfeljebb a komlóra. Egy jól induló, de félresikerült sör ez, azoknak, akiknek ízlésük nemigen van, csak hamar meg akarják vetni, mint Sue Ellen (ez a része tényleg működik...). Lassan, nehézkesen iható, túlsúlyos pia ez. Feljavítva, üvegben érlelve még el tudom képzelni fűszeres szárnyasételekhez, így viszont nem valószínű, hogy gyakran hozzányúlok (az Auchanban lehet kapni).

Nem azonos a (már sajnos leginkább csak lexikonokbó ismert) mézsörrel (márc, mead, stb.), ez "csak" egy mézes (s egyéb) ízesítésű belga erős. Rendhagyó, kedves, méz-színű címkéje van, rajta egy stilizált - meg fogsz lepődni - barbárral, karcsú 3,3 decis üvegben osztogatják, sajnos, pénzért. Amit viszont megér, főleg ha elkapsz valami leárazást (nekem sikerült a múlt héten, muhaha). Egyedi ízvilágú, kellemes belga sör ez, ami a beígért jelleghez méltóan a nyomokban felbukkanó méz aromájával bővül, meg még egy-két rég régen használt aprósággal (ánizs). Kitöltéskor nem csap túl nagy habot, kellemesen opálos aranybarna színe van - mint a méznek. Elsőnek az ánizs és a komló kettőse csap meg, a méz csak később bukkan fel, de alaposan a garaton marad, sokáig tartó, lusta mellékízt kölcsönözve. Édeskés, de egyáltalán nem bántó. Kóstoláskor döbbensz rá: aha, ez egy lehetséges verzió! Az alkohol szinte alig érződik - csak majd később, főleg ha éhgyomorra isszuk :). Egyáltalán nem barbár ital, kifinomult ízlésűek is örömmel fogyaszthatják, pláne különleges alkalmakhoz, mint például egy jókora darab lépesméz ellopása a szomszéd méhészetből. Valószínűleg belga söröket messze elkerülő, barbár ízlésű csajunknak is bejön, kiskapuként szolgálva a merészebb kalandokhoz. Szóval garatra fel!

Kétségkívül a legfurcsább külcsínnel ellátott sör, amihez valaha szerencsém volt. Az egész (3,3 decis, karcsú) üveg be van vonva egy szürkésfehér anyaggal, nem látsz be rajta; a címke kék, rózsaszín elefántokkal (!) és egyéb furcsa állatkákkal: az egész inkább egy óvodásoknak forgalmazott pszichedelikus üdítőre hasonlít inkább, mint sörre. Az eléggé rosszul hangzó névről nem is beszélek (aki látott már igazi, remegő kezű alkoholistát, az tudja, miről van szó). A hátsó címke viszont megnyugtatja az embert: tripla főzésű (!) 8,5%-os, erős belga sörről van szó, amit egy kis, nagyon régi, Gent város melletti családi vállalkozás készít. Ezek a világos borostyánszínű sörök belga specialitások, legismertebb közülük errefelé talán a Duvel. A DT viszont kitöltéskor lepi meg az embert a legjobban: hatalmas, különálló szigetekként úszkálnak benne az élesztődarabok (és talán egy kevés maláta is?), semmilyen más sörhöz hasonló módon. Gyönyörű látvány, ahogy a borostyánszínű, áttetsző lében úszkálnak a kis huncutságok. Lefotóztam nektek, kattints ide. Erős habja van, de nagyon hamar eltűnik, csipkézetet is alig hagy, a szénsav viszont sokáig mozgásban tartja a szárazanyagot, ami így csak későre ülepszik le. Az íze is meglepő: elsőre dominál a kesernyés, érett komló, de mögötte máris ott van a fűszeres, narancsos-körtés-(házi)gyümölcsös íz. Fajtájához képest édeskés. Idegen, de mégis otthonos. Aztán előbújik az élesztő is, s nagyon szépen összeforr a komlóval s a gabonával, kellemes, eredeti utóíz marad a szádban. Azt kell mondanom, soha nem kóstoltam effélét. Ezen biza látszik a 357 éves tapasztalat, amit az üvegen hirdetnek. Az alkohol csak kendőzötten,  nem bántó módon van jelen (szagban és ízben is), de hamar meg lehet bódulni ettől a huncut kis elefántos sörtől. Mind a 8 és fél százalék direkt az agyba megy... áhá! Most már értem a nevét is, az elefántokat is, a pehelysúlyt, a pszichedeliát, mindent! Kurvajó! Még kérek!

A kékcímkés Chimay (ejtsd: siméj) minden túlzás nélkül (az általam kóstoltak közül) az egyik (ha nem A) legjobb sör. A trappista szerzetesek sörei (mindössze hét kolostorban gyártják őket világszerte) amúgy is legendásak, s a belgákat még a bajor tisztasági törvény sem köti, mindenféle cseles pótanyagokkal olyanra tudják varázsolni folyékony mennyei mannájukat, hogy lepetézel tőle. A Chimay kapható Romániában is (van még piros és sárga), de nem túl sok helyen (valószínűleg prohibitív ára miatt), viszont egy nagy lottónyereménnyel hosszú év(tized)ekre előre be lehet spájzolni belőle - a leghosszabban pincéztethető, érlelhető sörök közé tartozik, aszondják, még nemesedik is az íze. Nekem a háromnegyed litres, pezsgősüvegre emlékeztető, parafadugós "Grande Réserve" változathoz volt szerencsém, egyetlenegyszer. Ezt a bejegyzést azért is írom meg most, mert ki tudja, mikor fogom még egyszer megkóstolni ezt a zseniális sört. Van még kis 3,3 decis és másfél litres (!) változata is, utóbbit nem láttam errefelé. Erőssége ellenére nagyon iható, sötétvöröses-barnás sör. A magas alkoholszint (főzés előtt előre cukrozzák) alig érződik, ezért nagyon alattomos tud lenni. A komló nem tolakodó, helyette finom gyümölcsös-szerecsendiós-fűszeres ízek lepik meg az embert, egy egész virágoskertnyi friss-édes aromával, még némi élesztő is megbújik valahol mélyen (természetesen pasztőrizálatlan, felső érlelésű sör ez is). A pörkölt maláta is jól érvényesül, férfias ízt ad a sörnek, az egyik legkomplexebb ízvilágú nedű, amihez szerencsém volt. Állítólag negyvenéves példányok is akadnak még belőle jobbacska pincékben. Hátha még (szülinap, karácsony, sátoros ünnepek, világvége) lesz alkalmam megkóstolni, akkor esetleg updatelem ezt a bejegyzést...