A direkte Belgiumból kapott extra-szpesöl csomag másik eléggé várt darabja, sok jót olvastam erről a sörről, a Steenberge-sörgyár nagyon sokféle sört gyárt, az egyik legsokoldalúbb főzde, több közt a remélhetőleg hamarosan megkóstolandó Piraat és Gulden Draak is ott készül. Teljesen atipikus, kellemes, minimál címkéje van, rajta egy pelikánnal (vagy gólyával)? Sűrű, duzzadt habú rőtbarna sör, Chimay-es pohárba töltve kitűnően "viselkedik", szinte teljesen szabályos csipkét hagy. Már szaga is pezsdítő, édeskés. És valóban, az íze is az egyik legfrissebb a belga nedűk közül, az átlagnál jóval szénsavasabb, ami jól elnyomja a tipikus dubbel-alkoholszintet (7%). Édeskés, de nem is annyira gyümölcsös, inkább süteményre, finom, lightosan fűszerezett kakaóra, sült héjú pityókás házikenyér-héjra emlékeztet. Nem harsány, de határozottan kellemes ízű, a trappisták között is simán megállná a helyét, van olyan jó mint a Westmalle. Kicsit lelkifurdalásom is van hogy csupa finom sörről írok. Majd a nyáron jön a sok, építkezéshez ládaszámra vásárolt lötty, ne féljetek :D

A Westmalle-i apátság söre a harmadik a hét legendás trappista sör közül, éppen hoztak belőle Kolozsvárra, úgyhogy kaptam az alkalmon. A leginkább egy szabadkőműves logóra emlékeztető emblémával ellátott minimalista üvegdizájn megcsodálásra után már érezzük, hogy nagyon nincs amit lacafacázni: kitöltjük, nagylelkű habja van, szép kétujjnyira ül meg az apátsági serlegen. A sör nagyon sötét, átláthatatlan színű barna. Kicsit kesernyésebb, mint pl. a Chimay, de már elsőre finom csokoládés-pörköltgesztenyés-gyümölcsös íze van, karakteres, friss. Talán némi banán. Tipikusan apátsági, mesteri sör. A pirított íz csak kicsit marad meg a szájpadláson, az utóíz inkább komló. A trappistákra jellemző selymes, a vajban csúszó késre emlékeztető könnyedséggel csúszik. Vigyázni vele, mert drága. Le a kalappal, már megint.

Az Emőkétől ajándékba kapott három belga sör közül az utolsó. Ugyanaz gyártja, mint amelyik a namuri fehéret, ugyanolyan kis bögyös 3,3 decis üvegecskében is van. Ha apátsági sör, akkor vagy szent emberről, szent helyről vagy szent cselekedetről kell elnevezni. Ezt a sört Szent Benedek után keresztelték el (van egy ugyanilyen, csak világos testvére is), s ennek megfelelően egy csuhás apát van a színes, rajzfilmszerű címkén. Fájin. Kitöltéskor a tetején levő nagyszemű hab viszonylag hamar eltűnik a sötét, tetszetősen zavaros kávébarna nedűről, marad némi még mindig pezsgő apróság (üvegben érlelt ez is, teljesen). A csipkézete is tűnékeny, a habhoz hasonlóan, csak nyomokban marad fenn. Erős, tipikusan belga pörköltíz csap meg először, utána jelentkezik a barnasörök édeskés, csokoládés aromája. A gyümölcsös jelleg nem igazán markáns, helyette inkább némi kesernyés komló van, de nem zavaró. Lassan iható, nehéz, testes sör, viszont elképzelem, hogy édesebb dolgokhoz is lehet inni (én fuszujkára ittam, képzelhetitek). Az amúgy is markáns pergelt íz lecsúszás után is megmarad (a ráragasztott magyar címke szerint természetes ízesítők is vannak benne). Sajnos, az "apátoknak" ezúttal nem sikerült olyan jól maszkírozni az alkoholt, ami ha nem is dominánsan, de mindvégig ott liheg a maláta íze mögött. Nagyon finom sör, de nem hat revelációként, s csak sejtem, hogy annyira nem is olcsó (itt, sajnos, nem lehet ezt sem kapni). Öreges barnasör, nálunk kapható hasonló ízvilágú a barna Leffe. Bármikor elfogadnék még belőle :D