Nemcsak szar sört vásároltam Magyarországon, hanem kivételesen finomat is. Már régóta meg akartam kóstolni a Corsendonk apátság termékét, jókat hallottam róla. Nos, a Corsendonk nem igazán apátság, hanem igazából perjelség. Ha nem érted, nézz utána. Mindenesetre az üveg formaterve és látványa az egyik legszimpatikusabb, legminimalistább az általam látottak közül: nem ragasztott papír, hanem direkt az üvegre negatívban nyomtatott kép Szűz Máriával és a Bébijézussal, "természetesen" 0,33 litres, de nem a dundi belga fajtából, hanem karcsú üvegből. Úgy tudom, ebből van becsületes, 0,75 litres verzió is, s csak szólok, hogy lassan közeleg a születésnapom. Nos, a flamand Corsendonk a középkor vége óta létezett egész az 1700-as évek végéig, amikor megszüntették, majd jó kis hiátus után, kb. születésem óta (trivia!) elkezdték használni marketingnek a perjelség nevét sörforgalmazásra. Állítólag a sörök maguk nem itt főződnek sajnos, pl. konkrétan az Agnust ugyanaz a cég főzi, amelyik a kiváló Blanche de Namurt. Ami nem feltétlen baj.

Apátsági serlegbe töltve szép, bőséges, de hamar apadó, szappanhab-szerű koronája van. Egy árnyalatt sötétebb szalma a színe, az üveg alján még jócskán marad élesztő - ez is az üvegben fejezi be az érést. Az első, ami megüt kóstoláskor, az a finom citrusos-gyümölcsös íz, ami a tripelek sajátja. Nem annyira testes, mint nagyobb testvéreik, de kellően szénsavas, üde sör. A kesernyésség csak később, pár korty után bújik belő. Az alkohol kellő módon bújtatva van, nem bántó. Keserű komlóízt hagy a garaton, meg még valami alig érezhető mellékízt (sajnos, nem tüntetik fel, milyen adalékanyaggal ízesítik). Kicsit kár, hogy nálunkfelé nem kapni, kíváncsi vagyok, mennyit kéne lepengetni érte. Mert ugyan nagyon rendben van ez a sör, de ezért a pénzért már szinte lehet Chimay-t vagy valami igazán királyit venni. Persze, indulásból veri a mezei Lefféket meg efféléket, de nem ez a sör fogja visszahozni Krisztus urunkat a keresztről.

A direkte Belgiumból kapott extra-szpesöl csomag másik eléggé várt darabja, sok jót olvastam erről a sörről, a Steenberge-sörgyár nagyon sokféle sört gyárt, az egyik legsokoldalúbb főzde, több közt a remélhetőleg hamarosan megkóstolandó Piraat és Gulden Draak is ott készül. Teljesen atipikus, kellemes, minimál címkéje van, rajta egy pelikánnal (vagy gólyával)? Sűrű, duzzadt habú rőtbarna sör, Chimay-es pohárba töltve kitűnően "viselkedik", szinte teljesen szabályos csipkét hagy. Már szaga is pezsdítő, édeskés. És valóban, az íze is az egyik legfrissebb a belga nedűk közül, az átlagnál jóval szénsavasabb, ami jól elnyomja a tipikus dubbel-alkoholszintet (7%). Édeskés, de nem is annyira gyümölcsös, inkább süteményre, finom, lightosan fűszerezett kakaóra, sült héjú pityókás házikenyér-héjra emlékeztet. Nem harsány, de határozottan kellemes ízű, a trappisták között is simán megállná a helyét, van olyan jó mint a Westmalle. Kicsit lelkifurdalásom is van hogy csupa finom sörről írok. Majd a nyáron jön a sok, építkezéshez ládaszámra vásárolt lötty, ne féljetek :D

A belgiumi ajándékcsomag egyik leginkább várt söre, ezzel a 7 trappista sörgyárból négy ki van pipálva. A rochefort-i (ejtsd rosfór) apátok (a chimay-iekhez hasonlóan) háromféle sört főznek, ezeket viszont nem annyira színekkel, mint számokkal jelölik. A dubbel a 6-os, a tripel a 8-as és ez a most kóstolt sör, a legerősebb, a tízes számot viseli - ami viszont nem egyezik meg az alkoholszinttel, ugyanis ez szinte 11 és fél fokos, ezzel az egyik legerősebb létező sör, a főzés jellegét tekintve ezért quadrupelnek aposztrofálják. Szóval nem egy hétköznapi lötty, az biztos. A címkéje egyszerű, szimpatikus, s kiderül róla, hogy a hagyományos összetevők mellett van benne az ilyen erős apátságiaktól megszokott pótcukor (valahogy el kell jutni addig a 11,3%-ig!) és ami furább: malátázatlan (csírázatlan) gabonák.

A szintén most kapott Chimay-es serlegbe kitöltve az első, ami nyilvánvaló a hatalmas mennyiségű szárazanyag, ami az üveg alján várja a jókedvű sörivót. Arra tippelek, hogy a német söröktől eltérően ez nem(csak) élesztő, hanem azok a bizonyos gabonák. Sűrű, viszkózus csokoládnak tűnik, nem túlzott habbal. S amikor beleharapsz a habba, akkor tölt el a boldogság: csokoládé, de méginkább az aprószemű kékszőlő, amit annyira szeretünk ősszel kiszívni a héjából. Nagyon édes, nagyon gyümölcsös, nagyon nehéz, de mégis iható. Ilyen megmagyarázhatatlanul finom fűszeres szőlőízt még egyetlen sörnél sem éreztem. Szőlő! Lecsúszás után némi kávés, pörköltebb kesernyésség marad a szádban és ha sokat nyámmogsz rajta, előbukkan az alkohol is - ez már bor erősségű ital, úgyhogy csínján vele. Egészségemre, köszönöm szépen és boldog szülinapot nekem. Nagyszerű ital ez, ott a helye a Sörök Pantheonjában. S ha valaki adományozna egyet ugyanezen apátok 8-as számozású (9,2%-os) söréből a blog számára, szívesen elfogadom :)

A Westmalle-i apátság söre a harmadik a hét legendás trappista sör közül, éppen hoztak belőle Kolozsvárra, úgyhogy kaptam az alkalmon. A leginkább egy szabadkőműves logóra emlékeztető emblémával ellátott minimalista üvegdizájn megcsodálásra után már érezzük, hogy nagyon nincs amit lacafacázni: kitöltjük, nagylelkű habja van, szép kétujjnyira ül meg az apátsági serlegen. A sör nagyon sötét, átláthatatlan színű barna. Kicsit kesernyésebb, mint pl. a Chimay, de már elsőre finom csokoládés-pörköltgesztenyés-gyümölcsös íze van, karakteres, friss. Talán némi banán. Tipikusan apátsági, mesteri sör. A pirított íz csak kicsit marad meg a szájpadláson, az utóíz inkább komló. A trappistákra jellemző selymes, a vajban csúszó késre emlékeztető könnyedséggel csúszik. Vigyázni vele, mert drága. Le a kalappal, már megint.

A nagyon figyelmesek érdekességre bukkanhatnak a Kauflandban (és csakis ott): egy román gyártmányú, belga típusú búzasörre! Az első masszív WTF után az ember elkezd utánaérdeklődni, s máris gyanús, hogy sehol máshol nem lehet kapni, sőt, a gyártó másféle sörét se lehet sehol látni, semmit se tudni róla. Aztán egy kis nyomozás után kiderül a turpisság: a belga Martens sörgyártó logója látható rajta, a cég pedig galaci és "Marten" a neve. Roppant érdekes, mitismondjak. Típusát tekintve belga fehérsör (witbier), értsd Hoegaarden és társaik. Az első gyanús dolog a címkén található: a büszkén hirdetett Vrancea-i forrásvíz és a sörhöz nélkülözhetetlen dolgok mellett tartalmaz "természetes aromákat", valamint "zavarosságfokozót" (agent de turbiditate: guma acacia). Igen, ahogyan olvasod. Mesterségesen érik el a zavarosságát. Ezt is megértük. A címke első felén amúgy egy söröspoharat tartó nőt ábrázoló grafika van, gondolom, ő lenne az a bizonyos MaDonna. A kérdés az, hogy miért pont ez a cég, miért pont Galac, miért ilyen alulmarketingelt, miért csak ezt az egy típust főzik?

Maga a sör tényleg kellően zavaros (hatott a belepakolt gumiarábikum), vizuálisan a nagyobb testvérekre emlékeztető sápadt-sárga sör, kicsi, de sűrű habbal, talán egy árnyalattal sötétebb, mint a standard. Az íze távolról hasonlít a Hoegaardenre, de sokkal savasabb, citromosabb, grapefruit-osabb, van egy Redd's-hez és egyéb olcsó szarokhoz hasonló fémes mellékíze. Túlságosan szénsavas, de éppen ezért friss sör, ámbár a túlzásba vitt (és mesterséges) édeskés gyümölcs-jelleg inkább a radler és társaihoz teszi hasonlóvá, mintsem az igazi belgákhoz. "Szukk", alkoholszintjében viszont igazi(nak tűnik). Méltányolandó az elképzelés, hogy Romániában nemcsak pilseni típusú lagert főzzünk a népnek, de a jellegtelenség kicsit visszavesz a lelkesedésből. Egy misét mindenképp megér, de a mesterséges adalékokat tudatosan kerülők (mint én) nem fogják nagy mennyiségben vásárolni.

A Havré (nem tévesztendő Le Havre francia kikötővárossal) hercegeiről elnevezett sör kicsit átverés. Vagy legalábbis megtévesztő. Tourcoing városka nevével IS hirdeti magát, de alapos kutakodás után kiderül, hogy magát a sört a már említett Huyghe-i serfőzde (Delirium Tremens) állítja elő. Ez azért érdekes, mert a serfőzde flamand, Havré pedig vallon, Tourcoing viszont az Ancien Regime egyik francia határvidéke volt - amúgy ezen terület urai (a seigneur-ok) adják a söröcske teljes alcímét (a két nemesi cím egybeforrott egy bizonyos ponton). Jó kis történelmi-kulturális katyvasz, az biztos. De hát többek közt ezért se kell multicégek egyensöreit inni, amikor a kis márkák mindegyikének egy csomó története van... még ha a sört máshol is főzetik. A kissé jellegtelen címkén pedig (valószínűleg) Havré épületeiből látható egy kevéske, a műfajmeghatározás pedig (nálunkfelé) egyedi: "artisanale", azaz kézműves sör.

Maga a nedű közepesen erős (6,2%), nagyon sok úszkáló szárazanyagot, lerakódást tartalmaz, pont mint nagyobbik testvére, a Delirium Tremens, de íze fakóbb, szerényebb, kevésbé harsány. Habja sem mérhető hozzá, de a tipikus nagybuborékú, üvegben érlelt, pezsgő korona megvan hozzá (tulipános belga pohárban nem éri el a direkt habnak kitalált magasságot). Enyhén fűszeres, gyümölcsös ízéből egyik hozzátevő se válik dominánssá. Szénsavas, frisses, egy egész pici komló megmarad a szájpadláson lecsúszás után is, de nem bántó. Akik az előzőleg kibeszélt Barbãr mézességét sokallják, azoknak valószínűleg tökéletes lesz. Nem a legeredetibb, de kellemes belga sör, nem kell hasraesni tőle, ám kedvezményes árba belerohanva megéri kipróbálni.

Nem azonos a (már sajnos leginkább csak lexikonokbó ismert) mézsörrel (márc, mead, stb.), ez "csak" egy mézes (s egyéb) ízesítésű belga erős. Rendhagyó, kedves, méz-színű címkéje van, rajta egy stilizált - meg fogsz lepődni - barbárral, karcsú 3,3 decis üvegben osztogatják, sajnos, pénzért. Amit viszont megér, főleg ha elkapsz valami leárazást (nekem sikerült a múlt héten, muhaha). Egyedi ízvilágú, kellemes belga sör ez, ami a beígért jelleghez méltóan a nyomokban felbukkanó méz aromájával bővül, meg még egy-két rég régen használt aprósággal (ánizs). Kitöltéskor nem csap túl nagy habot, kellemesen opálos aranybarna színe van - mint a méznek. Elsőnek az ánizs és a komló kettőse csap meg, a méz csak később bukkan fel, de alaposan a garaton marad, sokáig tartó, lusta mellékízt kölcsönözve. Édeskés, de egyáltalán nem bántó. Kóstoláskor döbbensz rá: aha, ez egy lehetséges verzió! Az alkohol szinte alig érződik - csak majd később, főleg ha éhgyomorra isszuk :). Egyáltalán nem barbár ital, kifinomult ízlésűek is örömmel fogyaszthatják, pláne különleges alkalmakhoz, mint például egy jókora darab lépesméz ellopása a szomszéd méhészetből. Valószínűleg belga söröket messze elkerülő, barbár ízlésű csajunknak is bejön, kiskapuként szolgálva a merészebb kalandokhoz. Szóval garatra fel!

Az Emőkétől ajándékba kapott három belga sör közül az utolsó. Ugyanaz gyártja, mint amelyik a namuri fehéret, ugyanolyan kis bögyös 3,3 decis üvegecskében is van. Ha apátsági sör, akkor vagy szent emberről, szent helyről vagy szent cselekedetről kell elnevezni. Ezt a sört Szent Benedek után keresztelték el (van egy ugyanilyen, csak világos testvére is), s ennek megfelelően egy csuhás apát van a színes, rajzfilmszerű címkén. Fájin. Kitöltéskor a tetején levő nagyszemű hab viszonylag hamar eltűnik a sötét, tetszetősen zavaros kávébarna nedűről, marad némi még mindig pezsgő apróság (üvegben érlelt ez is, teljesen). A csipkézete is tűnékeny, a habhoz hasonlóan, csak nyomokban marad fenn. Erős, tipikusan belga pörköltíz csap meg először, utána jelentkezik a barnasörök édeskés, csokoládés aromája. A gyümölcsös jelleg nem igazán markáns, helyette inkább némi kesernyés komló van, de nem zavaró. Lassan iható, nehéz, testes sör, viszont elképzelem, hogy édesebb dolgokhoz is lehet inni (én fuszujkára ittam, képzelhetitek). Az amúgy is markáns pergelt íz lecsúszás után is megmarad (a ráragasztott magyar címke szerint természetes ízesítők is vannak benne). Sajnos, az "apátoknak" ezúttal nem sikerült olyan jól maszkírozni az alkoholt, ami ha nem is dominánsan, de mindvégig ott liheg a maláta íze mögött. Nagyon finom sör, de nem hat revelációként, s csak sejtem, hogy annyira nem is olcsó (itt, sajnos, nem lehet ezt sem kapni). Öreges barnasör, nálunk kapható hasonló ízvilágú a barna Leffe. Bármikor elfogadnék még belőle :D

Kétségkívül a legfurcsább külcsínnel ellátott sör, amihez valaha szerencsém volt. Az egész (3,3 decis, karcsú) üveg be van vonva egy szürkésfehér anyaggal, nem látsz be rajta; a címke kék, rózsaszín elefántokkal (!) és egyéb furcsa állatkákkal: az egész inkább egy óvodásoknak forgalmazott pszichedelikus üdítőre hasonlít inkább, mint sörre. Az eléggé rosszul hangzó névről nem is beszélek (aki látott már igazi, remegő kezű alkoholistát, az tudja, miről van szó). A hátsó címke viszont megnyugtatja az embert: tripla főzésű (!) 8,5%-os, erős belga sörről van szó, amit egy kis, nagyon régi, Gent város melletti családi vállalkozás készít. Ezek a világos borostyánszínű sörök belga specialitások, legismertebb közülük errefelé talán a Duvel. A DT viszont kitöltéskor lepi meg az embert a legjobban: hatalmas, különálló szigetekként úszkálnak benne az élesztődarabok (és talán egy kevés maláta is?), semmilyen más sörhöz hasonló módon. Gyönyörű látvány, ahogy a borostyánszínű, áttetsző lében úszkálnak a kis huncutságok. Lefotóztam nektek, kattints ide. Erős habja van, de nagyon hamar eltűnik, csipkézetet is alig hagy, a szénsav viszont sokáig mozgásban tartja a szárazanyagot, ami így csak későre ülepszik le. Az íze is meglepő: elsőre dominál a kesernyés, érett komló, de mögötte máris ott van a fűszeres, narancsos-körtés-(házi)gyümölcsös íz. Fajtájához képest édeskés. Idegen, de mégis otthonos. Aztán előbújik az élesztő is, s nagyon szépen összeforr a komlóval s a gabonával, kellemes, eredeti utóíz marad a szádban. Azt kell mondanom, soha nem kóstoltam effélét. Ezen biza látszik a 357 éves tapasztalat, amit az üvegen hirdetnek. Az alkohol csak kendőzötten,  nem bántó módon van jelen (szagban és ízben is), de hamar meg lehet bódulni ettől a huncut kis elefántos sörtől. Mind a 8 és fél százalék direkt az agyba megy... áhá! Most már értem a nevét is, az elefántokat is, a pehelysúlyt, a pszichedeliát, mindent! Kurvajó! Még kérek!

A trappista szerzetesek katolikusok, az eredeti ciszterci szigort követő úgymond "revizionisták". A rendet 1662-ben alapították, talán ők a legegyszerűbb körülmények között, a legnagyobb aszkézissel élő szerzetesek. Érdekes, hogy pont ezek a sokat böjtölő isteni emberek fejlesztgették ki a világ legjobb söreit és sajtjait: egy szigorú szabályzat és bizottság (az 1997-ben alapított International Trappist Association) foglalkozik azzal, hogy a trappista termékeket tisztán tartsa, minőségüket megőrizze, és megbizonyosodjon arról, hogy elsődlegesen nem pénzcsinálásra, hanem jótékonysági célokra megy a hírnevük. Na persze.

Összesen 102 kolostoruk van világszerte, amiből hétben (7) főznek sört. Ezek a trappista sörök az apátsági sörök királyai, a sörkultúra non plusz ultrái. Borsos áruk mellett az Authentic Trappist Product logóról lehet látni, hogy mivel van dolga az embernek. A hét kolostorból hat Belgiumban, egy pedig Hollandiában van. A holland (Konigshoeven - La Trappe sör) serfőzdével voltak cirkuszok az elmúlt években, ideglenesen visszavonták róluk a logót, mert az öreg apátok nem bírták a hatalmas termelést (a mai napig ez a sörgyár főzi a legtöbbet), s a Bavaria nevű sörkonszern vette át a termelést. Azóta kiegyeztek, 2005-től megint hagyományosan az apátok felügyelik a gyártást. A második és harmadik legnagyobb outputtal rendelkező trappista apátság a Chimay és a Westmalle, az eddigiek termékeit viszonylag könnyű megtalálni Romániában is. A többi serfőzde évi százezernél kevesebb hektó sört főz mindössze, egészen kicsik, nekem sajnos nem volt még szerencsém hozzájuk, de a blog egyik nagy célja, hogy "kigyűjtse" mind a hét trappista sört. Íme, a serfőzdék, régiségi sorrendben (a linkek a Wikipédiára vezetnek, mindegyiknek van valamilyen érdekes sztorija):

Magukról a nedűkről: ezek a trappista termékek szinte kivétel nélkül klasszikus felső érlelésű (ale típusú) sörök, szűretlenek, ahol a főzés vége az üvegben megy végbe. Tőlük erednek a dubbel és trippel sörfőzési módok is, a kétszer, háromszor főzött, roppant erős sörök (sőt, a hollandok már gyártanak quadrupelt is, 10% vagy még erősebb alkoholszinttel). Szinte mindegyik apátságnak van egy "belső" söre is, amit nem árulnak, hanem maguk közt fogyasztanak, ezek általában gyengébb alkoholszintűek (pl. a már nem gyártott sima enkel, ha dubbel-sorrendről volt szó). Az egyes serfőzdéknek több terméke van, amire majd - remélhetőleg - részletesen fogok térni egy-egy sörkóstolás kapcsán, úgyhogy addigis "csak" annyit, hogy össze lehet hasonlítani egy "sima" apátsági sört egy trappistával - pl. a Leffét a Westmalléval - fogjátok érezni a különbséget... Nem véletlen, hogy kisebb üvegekben árulják ezeket a söröket, tényleg meg kell becsülni minden cseppjét. Nem a nagy tömegek sörei, igazi ünnepi ínyencségek. Íme, mindegyik sörfőzde egy-egy söre (a Wikipédiáról van, a címke nélküli a Westvlereten):

Az ajándékba (Magyarországon kapható, itt nem) kapott három belga sör közül az egyik. Tradicionális kicsi dundi 3,3 decis üvegecskében van, elég ronda címkével, viszont zászlócskával jelzi, hogy ez bizony belga sör, ráadásul az én példányomon még az is büszkén kihirdettetik, hogy a 2009-es WBA-n a világ legjobb búzasöre díjat nyerte. Mint kiderült, a sör névadója egy királynő: Blanche néni a most Belgiumhoz tartozó Namur őrgrófságban született, Magnus Eriksson svéd és norvég király felesége volt. Még a szójátékot is megfejtettem: szó szerint namuri fehéret jelent, ugyebár, és tényleg Namurban gyártott witbier-ről van szó. A hölgy kinyitásakor máris érződik az a rózsás-gyümölcsös illat, ami a fehér belgák sajátja, a nálunk ismertebbek közül a Hoegaardennel áll rokonságban. Szép, aprószemű, nagyon lassan lohadó habkoronája van, sűrű csipkézetet hagy az üvegen. Némi élesztő is akad az üveg alján, feltűnő, hogy sokkal barnásabb, mint maga a sör, ami tényleg szinte fehér, opálos, zavaros. Az első reakció az a gyümölcsös jelleg - mintha valami egzotikus, bódító üdítőt inna az ember (de természetesen semmi pótanyag nincs benne). Szalonnára, hagymára, kolbászra ittam rá, rettentő jól csúszik, el tudom képzelni, hogy valami zsíros sajttal, édeskésebb mártással lehetne jól párosítani. A komló alig érződik, csak utóízként marad meg egy kevés kesernyésség, végig dominál a gyümölcsös, citromos, szerecsendiós(!!) jelleg. Nem túl szénsavas, de nagyon friss érzés inni. Azt, hogy tényleg ez lenne a világ legjobb "búzasöre", nem tudom, talán túlzás, de mindenképpen karakteresebb, mint a nálunk minden sarkon elérhető testvére, a Hoegaarden, s finomka íze igazán passzol női nevéhez. Nem mondanék nemet még egy üvegre, hamar elillant.

A kékcímkés Chimay (ejtsd: siméj) minden túlzás nélkül (az általam kóstoltak közül) az egyik (ha nem A) legjobb sör. A trappista szerzetesek sörei (mindössze hét kolostorban gyártják őket világszerte) amúgy is legendásak, s a belgákat még a bajor tisztasági törvény sem köti, mindenféle cseles pótanyagokkal olyanra tudják varázsolni folyékony mennyei mannájukat, hogy lepetézel tőle. A Chimay kapható Romániában is (van még piros és sárga), de nem túl sok helyen (valószínűleg prohibitív ára miatt), viszont egy nagy lottónyereménnyel hosszú év(tized)ekre előre be lehet spájzolni belőle - a leghosszabban pincéztethető, érlelhető sörök közé tartozik, aszondják, még nemesedik is az íze. Nekem a háromnegyed litres, pezsgősüvegre emlékeztető, parafadugós "Grande Réserve" változathoz volt szerencsém, egyetlenegyszer. Ezt a bejegyzést azért is írom meg most, mert ki tudja, mikor fogom még egyszer megkóstolni ezt a zseniális sört. Van még kis 3,3 decis és másfél litres (!) változata is, utóbbit nem láttam errefelé. Erőssége ellenére nagyon iható, sötétvöröses-barnás sör. A magas alkoholszint (főzés előtt előre cukrozzák) alig érződik, ezért nagyon alattomos tud lenni. A komló nem tolakodó, helyette finom gyümölcsös-szerecsendiós-fűszeres ízek lepik meg az embert, egy egész virágoskertnyi friss-édes aromával, még némi élesztő is megbújik valahol mélyen (természetesen pasztőrizálatlan, felső érlelésű sör ez is). A pörkölt maláta is jól érvényesül, férfias ízt ad a sörnek, az egyik legkomplexebb ízvilágú nedű, amihez szerencsém volt. Állítólag negyvenéves példányok is akadnak még belőle jobbacska pincékben. Hátha még (szülinap, karácsony, sátoros ünnepek, világvége) lesz alkalmam megkóstolni, akkor esetleg updatelem ezt a bejegyzést...