A Westmalle-i apátság söre a harmadik a hét legendás trappista sör közül, éppen hoztak belőle Kolozsvárra, úgyhogy kaptam az alkalmon. A leginkább egy szabadkőműves logóra emlékeztető emblémával ellátott minimalista üvegdizájn megcsodálásra után már érezzük, hogy nagyon nincs amit lacafacázni: kitöltjük, nagylelkű habja van, szép kétujjnyira ül meg az apátsági serlegen. A sör nagyon sötét, átláthatatlan színű barna. Kicsit kesernyésebb, mint pl. a Chimay, de már elsőre finom csokoládés-pörköltgesztenyés-gyümölcsös íze van, karakteres, friss. Talán némi banán. Tipikusan apátsági, mesteri sör. A pirított íz csak kicsit marad meg a szájpadláson, az utóíz inkább komló. A trappistákra jellemző selymes, a vajban csúszó késre emlékeztető könnyedséggel csúszik. Vigyázni vele, mert drága. Le a kalappal, már megint.

A trappista szerzetesek katolikusok, az eredeti ciszterci szigort követő úgymond "revizionisták". A rendet 1662-ben alapították, talán ők a legegyszerűbb körülmények között, a legnagyobb aszkézissel élő szerzetesek. Érdekes, hogy pont ezek a sokat böjtölő isteni emberek fejlesztgették ki a világ legjobb söreit és sajtjait: egy szigorú szabályzat és bizottság (az 1997-ben alapított International Trappist Association) foglalkozik azzal, hogy a trappista termékeket tisztán tartsa, minőségüket megőrizze, és megbizonyosodjon arról, hogy elsődlegesen nem pénzcsinálásra, hanem jótékonysági célokra megy a hírnevük. Na persze.

Összesen 102 kolostoruk van világszerte, amiből hétben (7) főznek sört. Ezek a trappista sörök az apátsági sörök királyai, a sörkultúra non plusz ultrái. Borsos áruk mellett az Authentic Trappist Product logóról lehet látni, hogy mivel van dolga az embernek. A hét kolostorból hat Belgiumban, egy pedig Hollandiában van. A holland (Konigshoeven - La Trappe sör) serfőzdével voltak cirkuszok az elmúlt években, ideglenesen visszavonták róluk a logót, mert az öreg apátok nem bírták a hatalmas termelést (a mai napig ez a sörgyár főzi a legtöbbet), s a Bavaria nevű sörkonszern vette át a termelést. Azóta kiegyeztek, 2005-től megint hagyományosan az apátok felügyelik a gyártást. A második és harmadik legnagyobb outputtal rendelkező trappista apátság a Chimay és a Westmalle, az eddigiek termékeit viszonylag könnyű megtalálni Romániában is. A többi serfőzde évi százezernél kevesebb hektó sört főz mindössze, egészen kicsik, nekem sajnos nem volt még szerencsém hozzájuk, de a blog egyik nagy célja, hogy "kigyűjtse" mind a hét trappista sört. Íme, a serfőzdék, régiségi sorrendben (a linkek a Wikipédiára vezetnek, mindegyiknek van valamilyen érdekes sztorija):

Magukról a nedűkről: ezek a trappista termékek szinte kivétel nélkül klasszikus felső érlelésű (ale típusú) sörök, szűretlenek, ahol a főzés vége az üvegben megy végbe. Tőlük erednek a dubbel és trippel sörfőzési módok is, a kétszer, háromszor főzött, roppant erős sörök (sőt, a hollandok már gyártanak quadrupelt is, 10% vagy még erősebb alkoholszinttel). Szinte mindegyik apátságnak van egy "belső" söre is, amit nem árulnak, hanem maguk közt fogyasztanak, ezek általában gyengébb alkoholszintűek (pl. a már nem gyártott sima enkel, ha dubbel-sorrendről volt szó). Az egyes serfőzdéknek több terméke van, amire majd - remélhetőleg - részletesen fogok térni egy-egy sörkóstolás kapcsán, úgyhogy addigis "csak" annyit, hogy össze lehet hasonlítani egy "sima" apátsági sört egy trappistával - pl. a Leffét a Westmalléval - fogjátok érezni a különbséget... Nem véletlen, hogy kisebb üvegekben árulják ezeket a söröket, tényleg meg kell becsülni minden cseppjét. Nem a nagy tömegek sörei, igazi ünnepi ínyencségek. Íme, mindegyik sörfőzde egy-egy söre (a Wikipédiáról van, a címke nélküli a Westvlereten):