A Westmalle-i apátság söre a harmadik a hét legendás trappista sör közül, éppen hoztak belőle Kolozsvárra, úgyhogy kaptam az alkalmon. A leginkább egy szabadkőműves logóra emlékeztető emblémával ellátott minimalista üvegdizájn megcsodálásra után már érezzük, hogy nagyon nincs amit lacafacázni: kitöltjük, nagylelkű habja van, szép kétujjnyira ül meg az apátsági serlegen. A sör nagyon sötét, átláthatatlan színű barna. Kicsit kesernyésebb, mint pl. a Chimay, de már elsőre finom csokoládés-pörköltgesztenyés-gyümölcsös íze van, karakteres, friss. Talán némi banán. Tipikusan apátsági, mesteri sör. A pirított íz csak kicsit marad meg a szájpadláson, az utóíz inkább komló. A trappistákra jellemző selymes, a vajban csúszó késre emlékeztető könnyedséggel csúszik. Vigyázni vele, mert drága. Le a kalappal, már megint.