A Westmalle-i apátság söre a harmadik a hét legendás trappista sör közül, éppen hoztak belőle Kolozsvárra, úgyhogy kaptam az alkalmon. A leginkább egy szabadkőműves logóra emlékeztető emblémával ellátott minimalista üvegdizájn megcsodálásra után már érezzük, hogy nagyon nincs amit lacafacázni: kitöltjük, nagylelkű habja van, szép kétujjnyira ül meg az apátsági serlegen. A sör nagyon sötét, átláthatatlan színű barna. Kicsit kesernyésebb, mint pl. a Chimay, de már elsőre finom csokoládés-pörköltgesztenyés-gyümölcsös íze van, karakteres, friss. Talán némi banán. Tipikusan apátsági, mesteri sör. A pirított íz csak kicsit marad meg a szájpadláson, az utóíz inkább komló. A trappistákra jellemző selymes, a vajban csúszó késre emlékeztető könnyedséggel csúszik. Vigyázni vele, mert drága. Le a kalappal, már megint.

Kicsit lelassult a sörblog produktivitása az utóbbi időben. A tervezett belga kiruccanás meg nem nevezendő okok miatt elmarad, Gálfalvi cseh csomagja késik, én pedig egy nagyobb munkán dolgozok, ami nem engedi meg a minden esti dőzsölgetést. Úgyhogy talán hétvégén valamicskét. Addig viszont az interaktivitást serkentendő, kommentbe (és nem a Facebookra vagy máshova) kérlek, írjátok meg, mik a kedvenc söreitek. Csak úgy. Kezdem én, hogy legyen inspiráció, itt van (sorrend nélkül) a kedvenc öt darab.

• Kékcímkés Chimay
• Barna búza Weihenstephaner
• Szűretlen búza Riedenburger
• La Trappe blonde ("szőke")
• Schlenkerla Rauchbier (füstölt)

Plusz, mivel csak egyszer ittam, nem lehetek biztos benne, de kibaszott jónak tűnik a Delirium Tremens is. Hátha kapok a közeljövőben, s meg tudom erősíteni a feltételezést. :D

Riedenburg városka sörfőzdéjének termékeit a Corában lehet kapni, - fogózz meg! - a bio-termékek polcán. Ezzel nincs baj, mert tényleg bio, és ezt büszkén hirdetik is, de a fura product placement és az irgalmatlanul magas ár kicsit rossz helyre helyezi a nagy marketing-versenyben. Pedig többet érdemelne. A gyár szemlélete például nekem hihetetlenül szimpatikus. Nemcsak hogy génmódosítatlan gabonából és komlóból készítenek mindent, ők az egyike annak a 2 (két) darab gyárnak, akik ősi, az iparosítás miatt már szinte teljesen kihalt gabonákból is főznek sört. Ez a sörük is ilyen, amint a neve is mutatja, ötféle gabonából készül, amiből csak kettő hétköznapi (árpa és búza), a többi három ma már igazi ritkaságnak számít (alakor/egyszemű búza, tönkölybúza, emmer/faro-búza). A nevének másik része is erre utal: Ur-Bier, azaz ős-sör. Persze, az ilyesmikkel mindig nagy a veszély, hogy a lendület csak egy egyszeri poénra elég, s az igyekezet kiveszik az első meglepetés után, s a sör tényleg csak "különlegesség" marad, a szó leghervasztóbb értelmében. Nem így a riedenburgi sörökkel, ezek tényleg jók. És másak.

A butykos formájú üveg címkéje is tetszetős, az egyszerű, három rózsát ábrázoló logó dominálja, a különböző söröknek különböző színe van és ennyi. Gyönyörűszép sötétgyanta-színű, nagyon zavaros (12% szárazanyagtartalom) sört kapunk sok lerakódással és nagyszemű habbal: ez tényleg bió. Az íze kesernyés, savanykás, földhözragadt, de komplex. A "kimunkáltabb" sörök édeskés gyümölcsíze még jelzésértékben sincs meg, helyette a sokféle gabona komplexitása dominál. Maláta, maláta, maláta. Én szeretem a gabonát, úgyhogy baj nincs. Úgymond parasztos (ez nálam abszolút pozitívum!), nehezen iható, nagyon testes sör, szinte joviális, harsányan és büszkén elüt mindenféle ismert söröktől. Alkoholt és élesztőt egyáltalán nem érezni rajta. Szóval ilyesmi lehetett régebb a sör. Nem csoda, hogy a rómaiak lenézték a barbárokat, akik ezt itták. De hát mindnyájan egy kicsit barbárok vagyunk, nemde? Az íze és egyedi jellege teljesen megfelel a tisztaság- és az ősiség-koncepciónak, nekem nagyon szimpatikus az ilyesmi. Melegen, pardon, hidegen ajánlom, egyedül az árával nem vagyok megbékélve.

A nagyon figyelmesek érdekességre bukkanhatnak a Kauflandban (és csakis ott): egy román gyártmányú, belga típusú búzasörre! Az első masszív WTF után az ember elkezd utánaérdeklődni, s máris gyanús, hogy sehol máshol nem lehet kapni, sőt, a gyártó másféle sörét se lehet sehol látni, semmit se tudni róla. Aztán egy kis nyomozás után kiderül a turpisság: a belga Martens sörgyártó logója látható rajta, a cég pedig galaci és "Marten" a neve. Roppant érdekes, mitismondjak. Típusát tekintve belga fehérsör (witbier), értsd Hoegaarden és társaik. Az első gyanús dolog a címkén található: a büszkén hirdetett Vrancea-i forrásvíz és a sörhöz nélkülözhetetlen dolgok mellett tartalmaz "természetes aromákat", valamint "zavarosságfokozót" (agent de turbiditate: guma acacia). Igen, ahogyan olvasod. Mesterségesen érik el a zavarosságát. Ezt is megértük. A címke első felén amúgy egy söröspoharat tartó nőt ábrázoló grafika van, gondolom, ő lenne az a bizonyos MaDonna. A kérdés az, hogy miért pont ez a cég, miért pont Galac, miért ilyen alulmarketingelt, miért csak ezt az egy típust főzik?

Maga a sör tényleg kellően zavaros (hatott a belepakolt gumiarábikum), vizuálisan a nagyobb testvérekre emlékeztető sápadt-sárga sör, kicsi, de sűrű habbal, talán egy árnyalattal sötétebb, mint a standard. Az íze távolról hasonlít a Hoegaardenre, de sokkal savasabb, citromosabb, grapefruit-osabb, van egy Redd's-hez és egyéb olcsó szarokhoz hasonló fémes mellékíze. Túlságosan szénsavas, de éppen ezért friss sör, ámbár a túlzásba vitt (és mesterséges) édeskés gyümölcs-jelleg inkább a radler és társaihoz teszi hasonlóvá, mintsem az igazi belgákhoz. "Szukk", alkoholszintjében viszont igazi(nak tűnik). Méltányolandó az elképzelés, hogy Romániában nemcsak pilseni típusú lagert főzzünk a népnek, de a jellegtelenség kicsit visszavesz a lelkesedésből. Egy misét mindenképp megér, de a mesterséges adalékokat tudatosan kerülők (mint én) nem fogják nagy mennyiségben vásárolni.

Mivelhogy Gálfalvi begígérte, hogy küld Brünnből mindenféle egzotikusabbnál egzotikusabb cseh söröket, gondoltam, nekiállok az edzésnek testileg, lelkileg is és a nagy(kis)közönség számára is megkóstolom pár nálunk több helyen is kapható, elérhetőbbecske cseh sört, pl. Krusovicét vagy Pilsner Urquellt. Addigis viszont írok egy kis disclaimert a témáról.

Egy roppant furcsa helyzet áll fenn nálam: annak ellenére, hogy imádom a cseh kultúrát, gyűjtöm a filmjeiket (jobban ismerem a cseh filmtörténetet, mint a románt, asszem), falom irodalmukat, meg egyáltalán a cseh mentalitás annyira közel áll a szívemhez... - nos, ennek ellenére söreiket sohasem tudtam megszeretni. Egyrészt azért, mert tőlük ered a pilseni világos kultúrája, ami poszt-gőzgép terjeszkedő gondolkodás számára úgymond a "legiparosíthatóbb", legtömegtermelhetőbb sörfajta lett, s ezzel a múlt évszázadban gyökeresen megváltoztatták, egysíkúsították a világ mindaddig izgalmas sörfőzési és -ivási szokásait. Sörök haltak ki, a sörkultúra homogenizálódott, konglomerátumok és multik jöttek létre, a szép új világ egyensörét hirdetve (ez se volt mindenhol ilyen, csak Kelet-Európában...). Persze, erről nem a csehek tehetnek, a pilseni világos egy teljesen jó sörfajta, csak azt nem értem, hogy miért mindenhonnan az köszön vissza.

Arról viszont igen tehetnek, hogy más sörkultúrákhoz képest - bajor, belga - igencsak szeretik használni a komlót. Amit viszont én nem szeretek Tudom, vicces, de ez van. Számomra a komló "csak" egy természetes tartósító-ízesítő-fertőtlenítő, s bármennyire is egybeforrt a sör ízével az elmúlt pár évszázadban, nem alapanyag, hanem kötelező "dísz". Még olyan hülyeségeket is hallottam, hogy a sört komlóból főzik. Hát nem. A sört gabonából főzik és semmi egyébből. A komló olyan, mint a fokhagyma a kolbászban. Valószínűleg gyilkosság lenne kihagyni, de attól még a kolbászt disznóhúsból készítik, és fokhagyma nélkül is teljesen finom tud lenni (másképpen fűszerezve, persze). A röhejes Neumarkt még odáig is elment, hogy a komlót nevezi meg söre egyetlen és legjobb feature-jének (egy bukaresti óriásplakáton láttam), amikor 99% biztos vagyok benne, hogy az a sör igazi komlót se látott soha, csak sürített, tablettázott fajtát.

Szóval ennyi így elöljáróban a cseh sörökhöz, kíváncsian várom őket, biztos vagyok benne, hogy ott sem minden a komlóról szól. Meg hát aztán minden párosítás kérdése, persze hogy karamellás fagyira rosszul esik a keserű... :D

A weihenstephani söröket a világ legrégebbi sörfőzdéje címkével árulják, angolul még a kicsit pofátlan The Origin of Beer alcímet is rárakták. Ez a pimasz marketing akár fel is háboríthatná a jóembert, de a felháborodás csak az első kortyig tart. Ez a sör ugyanis, prohibitív ára ellenére (a legdrágább búzasör, ami kicsinykis hazácskánkban kapható) tényleg mestermunka. Szóval, tényleg cefetül jó ez a barna búzasör. Szép, gesztenyebarna színű nedű, gyantaillatú, királyi, aprószemű habbal rendelkezik. Jól lötyögtessük ki az élesztőt az aljáról - van amit, és finom. Az első érzésed az, hogy selymet iszol. A sör még mindig él, ahogy lefolyik a torkodon, kellően szénsavas és kellemesen csiklant mindent, amit ér. Kevéske gyümölcs, pörkölt gesztenye és dió, sőt, rózsa, sárgadinnye-aromák. Az olcsóbb búzasörök keletlen kenyeres íze sehol sincs. Csak lassan, szépen. Ne igyuk: nyalogassuk. Semmilyen íz nincs túlsúlyban, teljesen kiegyensúlyozott. Nem is evilági ez a nedű. Egy nagyon kevés komló, éppen mielőtt lecsurranna, de amúgy semmi másra nem emlékeztet, tényleg nagyon egyedi sör. Abba is hagyom, mert csak ódákat tudok zengeni róla, az meg hogy néz ki. Tényleg ki kell próbálni, még a nagyon búza-szkeptikusokat is meg tudja győzni szerintem. Fejedelmi sör, 100%-os, s fehér ("sima") testvére is nagyon jó, majd egyszer azt is. Na, ezt überelje valaki... a Chimay mellett ez az igazi lakatlanszigetrevivős nedű. Ja, és a világ legrégibb sörfőzdéje-duma úgy tűnik, helytálló. De már nem is érdekel...

A haverok tudják: gyakran szoktam mondogani, hogy a barna Silva az egyetlen román sör, amit nem szégyellek, azaz "üti a normát". Ez az állítás két oldalról is sántít: egyrészt éppen annyira nem jó sör ez, főleg a belepakolt pótanyagok miatt (töröbúza, értsd: kukorica, és még ki tudja mi!), amitől mennyiségi bevitel után (sajnos, tapasztaltam) másnap egész egyszerűen fáj a fejed. Másrészt pedig azóta előrukkolt az Ursus is a saját barnasörével, ami édeskésebb, nem annyira karakteres, mint ez, de azért nem rossz (meg aztán a Hargita, kérlekszépen, hát azt exportálni kellene :D). Viccet félretéve, a román sörökben tényleg lapul valami sunyiság, amit nem ír ki még a naahagy dél-afrikai konszern se, és tényleg nem túl jó a fejnek (pl. bajor társaikkal ellentétben). Szóval román sörökkel csak csínján, de tényleg (és román sör alatt értem az itt termelt Tuborgot, stb is, nagyrészükben mind van kukorica). Ja, és megfizethető az ára, bár ennyi előnye legyen, ha román (a vicc az, hogy az üveges változathoz most is nehéz hozzáférni, könnyebben kapsz Paulanert).

Konkrétan a barna Silváról: sokáig az egyetlen itthoni sör volt, ami nem azt az egyen-pilsner-utánzat világot hozta, amit a sörök 99%-a. Ezeknek a söröknek a nagyrészét mára megvette valamelyik multi, és feltupírozta (értsd: elbaszták). A barna Silva (van "szőke" verziója is) az egyik kivétel, nagyjából megmaradt a régi recept, amennyire meg tudom állapítani. Szászrégenben gyártották, valami majdnem azt mondatja velem, hogy "igazi" szász sör, de hát tudjuk, hogy ez illúzió (most pláne: lehet, hogy nem is ott gyártják már). Kitöltéskor meglepően habos, de hamar elül, csak egy vékony réteget hagy maga után. A színe nem annyira tipikusan schwarz, inkább nagyon sötét vörösesbarna. Kóstoláskor egyből a karakteres, pörkölt mogyorós, de inkább diós jelleg csap meg. Nagyon talál a színéhez, kellemesen rejti a komlót, így nem lesz túl keserű a sör. Csak az utóíz győz meg, hogy ez bizony sajnos román sör: kesernyés, kellemetlen, így egyből utókortyolásra késztet (jó stratégia...) Sajnos, az alkholt nem tudták ugyanolyan jól maszkolni, mint a belga mesterek, így kicsit érződik (valószínűleg majd a lehelletünkön is), de egyáltalán nem bántó. Csak jópár korty után jelennek meg édeskésebb, gesztenyés, árpás ízek. Nem lehet túl gyorsan inni, de nem is érdemes, higgyétek el -- pedig a szénsav nem tart sokat benne (ami utólagos szénsavazásra utal). Kellemes sör, főleg így télire (augusztusi építkezéshez semmiképp se ajánlom), de semmi extra. Kínai kajákhoz, szószos dolgokhoz jól megy, tényleg nem szégyellném megkóstoltatni valami jobbhoz szokott nyugai népségekkel sem (nem a dobozost, hanem az üvegest!!). Ha román sör, akkor ez.

Mondhatni királyi sör: azon ritkaságok közül való, amelyek neve, címe, címere nem valamiféle homályosan behatárolható üzleti csel és sumákolás miatt az, ami, hanem tényleg a bajor királyi család egyik tagja, Luitpold herceg főzi. Érdekes figura ez a herceg: a Wittelsbach-ház több mint 700 éves serfőzési hagyományát támasztotta fel a Kaltenberg-kastély falai között. Nem ez az egyetlen sör, amit főznek ott, a hercegecske többek között saját magáról is elnevezett egyet (jó na, több régensherceg volt Luitpold névvel, de akkoris) -- nálunkfelé viszont csak ezt az egyet kapni. Kíváncsi vagyok, milyen lehet egy ősi királyi család élete 2011-ben... ülnek csendben és várják, hogy mikor fordul a történelem szekere, hogy aztán előlépjenek és visszakérjék a trónt? Mai mesénk hőse, Luitpold inkább dolgozik, sört főz (itt egy jó cikk erről), öröklődéses alapon (a mai cég az 1870-ben, éppen Németország egyesítése előtt alapított főzde jogutódja), de a trónra nem ő a várományos, hanem Max herceg. Érdekes történetek ezek, filmre valóak. Addigis pedig itt van ez a sör.

Máris kitűnik a többi, egyenszínű közül, rikító sárga címkéjével, amin diszítésnek a királyi család címere van, kicsiben pedig a (feltehetőleg a kaltenbergi) kastély látható. Ilyent is csak német sörön látni, de tény, hogy jól áll neki, minden sarokban ír valamit a sör királyi mivoltáról. Kitöltéskor a jellegzetes, finom kenyers erjedésillat csap meg, a folyadék haloványsárga, nagyon ködös, sűrű habbal, sűrű csipkézettel. Enyhén banános, zsemlés íze van, mintha hígabb lenne a legjobbakhoz viszonyítva, de a (talán túlzásba is vitt) élesztőíz hamar aláfesti az édeskés, gyümölcsös búzaízt. Komló, alkohol szinte egyáltalán nincs jelen, az utóíz sokáig a garaton maradó kenyérkés. Kicsit karakterességben sántít, viszont nagyon selymes, kortyolható, nem agyonszénsavazott. Nagyon kellemes kis sör, főleg pityókadús, fűszeres ételek után esik jól csitítani vele az égedelmet. Az élesztős, édeskés, tápláló, ómódi seritalok kedvelőinek (mint én), igazán nagyszerű élmény, még ha felül is lehet múlni, habár a második pohár vége felé kezd híggá válni az élmény, nem túl konzisztens. Melegen -- pardon: hidegen ajánlott! Vajon mi lenne ma Bismarck nélkül? Lehet, hogy Bajorország egy külön állam lenne, ahol az élénk sörturizmus tartaná fel a gazdaságot... ami részben így is van :D

Nem ez az első sör, amit (ugyebár alkoholtartalma okán) valamiféle ördögről neveznek el. Ezt most éppen Belzebúb egyik változatáról, amit a minimalista, de tetszetős dizájn is alátámaszt (a 8 egész 4-et hatalmas betűkkel jelző feliratban a vessző egy ördögfarok). Ami máris furcsa a dobozon (ezt a verziót csak pléhben árulják, van egy még erősebb változata, amit üvegben is), hogy büszkén hirdeti: "canned in Holland". Errefel kiderül az apróbetűs részről, hogy Franciahonban gyártják. És belga típusú... szóval erről ennyit. Nem tudtam megfejteni, mirevaló a multi-kulti. A sör színében is hozza a belzebúbi felütést, szimpatikus sötétgyantás-rőt színben díszeleg (szűretlen). A habja is megvan hozzá, de korántsem mérhető pl. a Duveléhez (ami szintén ördögöt jelent). Az íze is az a tipikus belga forte-íz akar lenni, karamell-felhangokkal maszkírozva az alkoholtartalmat. Sajnos (valószínűleg a bádog miatt) van egy nagyon lehangoló ipari-fémes mellékíze, ami tönkreteszi az édes, gyümölcsös, fűszerezetlen, alig pörkölt, amúgy nem is rossz alapízt. Mintha valahol itt gyártották volna az Ursus-gyárban... A legkellemetlenebb viszont az az utóíz, ami a szájban marad jóval a lenyelés után is, semmire se hasonlít, legfeljebb a komlóra. Egy jól induló, de félresikerült sör ez, azoknak, akiknek ízlésük nemigen van, csak hamar meg akarják vetni, mint Sue Ellen (ez a része tényleg működik...). Lassan, nehézkesen iható, túlsúlyos pia ez. Feljavítva, üvegben érlelve még el tudom képzelni fűszeres szárnyasételekhez, így viszont nem valószínű, hogy gyakran hozzányúlok (az Auchanban lehet kapni).

A Havré (nem tévesztendő Le Havre francia kikötővárossal) hercegeiről elnevezett sör kicsit átverés. Vagy legalábbis megtévesztő. Tourcoing városka nevével IS hirdeti magát, de alapos kutakodás után kiderül, hogy magát a sört a már említett Huyghe-i serfőzde (Delirium Tremens) állítja elő. Ez azért érdekes, mert a serfőzde flamand, Havré pedig vallon, Tourcoing viszont az Ancien Regime egyik francia határvidéke volt - amúgy ezen terület urai (a seigneur-ok) adják a söröcske teljes alcímét (a két nemesi cím egybeforrott egy bizonyos ponton). Jó kis történelmi-kulturális katyvasz, az biztos. De hát többek közt ezért se kell multicégek egyensöreit inni, amikor a kis márkák mindegyikének egy csomó története van... még ha a sört máshol is főzetik. A kissé jellegtelen címkén pedig (valószínűleg) Havré épületeiből látható egy kevéske, a műfajmeghatározás pedig (nálunkfelé) egyedi: "artisanale", azaz kézműves sör.

Maga a nedű közepesen erős (6,2%), nagyon sok úszkáló szárazanyagot, lerakódást tartalmaz, pont mint nagyobbik testvére, a Delirium Tremens, de íze fakóbb, szerényebb, kevésbé harsány. Habja sem mérhető hozzá, de a tipikus nagybuborékú, üvegben érlelt, pezsgő korona megvan hozzá (tulipános belga pohárban nem éri el a direkt habnak kitalált magasságot). Enyhén fűszeres, gyümölcsös ízéből egyik hozzátevő se válik dominánssá. Szénsavas, frisses, egy egész pici komló megmarad a szájpadláson lecsúszás után is, de nem bántó. Akik az előzőleg kibeszélt Barbãr mézességét sokallják, azoknak valószínűleg tökéletes lesz. Nem a legeredetibb, de kellemes belga sör, nem kell hasraesni tőle, ám kedvezményes árba belerohanva megéri kipróbálni.

Nem azonos a (már sajnos leginkább csak lexikonokbó ismert) mézsörrel (márc, mead, stb.), ez "csak" egy mézes (s egyéb) ízesítésű belga erős. Rendhagyó, kedves, méz-színű címkéje van, rajta egy stilizált - meg fogsz lepődni - barbárral, karcsú 3,3 decis üvegben osztogatják, sajnos, pénzért. Amit viszont megér, főleg ha elkapsz valami leárazást (nekem sikerült a múlt héten, muhaha). Egyedi ízvilágú, kellemes belga sör ez, ami a beígért jelleghez méltóan a nyomokban felbukkanó méz aromájával bővül, meg még egy-két rég régen használt aprósággal (ánizs). Kitöltéskor nem csap túl nagy habot, kellemesen opálos aranybarna színe van - mint a méznek. Elsőnek az ánizs és a komló kettőse csap meg, a méz csak később bukkan fel, de alaposan a garaton marad, sokáig tartó, lusta mellékízt kölcsönözve. Édeskés, de egyáltalán nem bántó. Kóstoláskor döbbensz rá: aha, ez egy lehetséges verzió! Az alkohol szinte alig érződik - csak majd később, főleg ha éhgyomorra isszuk :). Egyáltalán nem barbár ital, kifinomult ízlésűek is örömmel fogyaszthatják, pláne különleges alkalmakhoz, mint például egy jókora darab lépesméz ellopása a szomszéd méhészetből. Valószínűleg belga söröket messze elkerülő, barbár ízlésű csajunknak is bejön, kiskapuként szolgálva a merészebb kalandokhoz. Szóval garatra fel!