Az ajándékba (Magyarországon kapható, itt nem) kapott három belga sör közül az egyik. Tradicionális kicsi dundi 3,3 decis üvegecskében van, elég ronda címkével, viszont zászlócskával jelzi, hogy ez bizony belga sör, ráadásul az én példányomon még az is büszkén kihirdettetik, hogy a 2009-es WBA-n a világ legjobb búzasöre díjat nyerte. Mint kiderült, a sör névadója egy királynő: Blanche néni a most Belgiumhoz tartozó Namur őrgrófságban született, Magnus Eriksson svéd és norvég király felesége volt. Még a szójátékot is megfejtettem: szó szerint namuri fehéret jelent, ugyebár, és tényleg Namurban gyártott witbier-ről van szó. A hölgy kinyitásakor máris érződik az a rózsás-gyümölcsös illat, ami a fehér belgák sajátja, a nálunk ismertebbek közül a Hoegaardennel áll rokonságban. Szép, aprószemű, nagyon lassan lohadó habkoronája van, sűrű csipkézetet hagy az üvegen. Némi élesztő is akad az üveg alján, feltűnő, hogy sokkal barnásabb, mint maga a sör, ami tényleg szinte fehér, opálos, zavaros. Az első reakció az a gyümölcsös jelleg - mintha valami egzotikus, bódító üdítőt inna az ember (de természetesen semmi pótanyag nincs benne). Szalonnára, hagymára, kolbászra ittam rá, rettentő jól csúszik, el tudom képzelni, hogy valami zsíros sajttal, édeskésebb mártással lehetne jól párosítani. A komló alig érződik, csak utóízként marad meg egy kevés kesernyésség, végig dominál a gyümölcsös, citromos, szerecsendiós(!!) jelleg. Nem túl szénsavas, de nagyon friss érzés inni. Azt, hogy tényleg ez lenne a világ legjobb "búzasöre", nem tudom, talán túlzás, de mindenképpen karakteresebb, mint a nálunk minden sarkon elérhető testvére, a Hoegaarden, s finomka íze igazán passzol női nevéhez. Nem mondanék nemet még egy üvegre, hamar elillant.