A Kaiserdom cég vaskos, egylitres (!) pléhdobozait egyre több helyen lehet látni itthon, valamiért úgy tűnik, a férfiaknak is imponál a méret. Sajnos, a mennyiség ezesetben nem csap át minőségbe. Egy misét ugyan megér méretes bádogja miatt (ritkán, esős, ködös napokon nálam is fel-fel bukkan a hűtőben), de ígyencfalatokat kár lenne ezzel meglocsolni. Esetemben ez történt, finom bundáscsirkét temettem alája -- amúgy még passzolt volna is, de a szűretlen búzasörök élesztős-édeskés nemes íze itt hígabbacska verzióban jelentkezik, az elvárt szegfűzeges-gyümölcskert-buké helyett csak némi plusz gyári szénsavat kapunk, aminek a habja hamar elillan, alig hagyva némi csipkét maga után. Épp egy leheletnyit kesernyésebb az átlag búzasörnél, erősen vizezett, nagyon halvány színű, testetlen tömeglötty. Már az is gyanús, hogy a szokásos Reinheitsgebot-maszlag is lemaradt róla némi kínai meg román szöveg javára; a címkén hirdetett 293 év tapasztalat nem igazán látszik. Azért még persze nem épp olyan rossz: ha ingyen van, elfogadom (sőt, meg is köszönöm), de ennyi pénzért (literje ~ 10-11 lej) kis ügyességgel igazi, üveges búzát is kapunk, a kellő élesztő-szedimentummal. S ugyanebben a dobozos kategóriában akkor már inkább a nemrég tárgyalt Valentinst ajánlom a nagyérdeműnek, olcsóbb, s picivel jobb is. Szóval erre nem érdemes pazarolni, nevét ugyan a bambergi (német-római) császári dómról kapta, de korántsem császári sör... köznépi inkább.

Az Emőkétől ajándékba kapott három belga sör közül az utolsó. Ugyanaz gyártja, mint amelyik a namuri fehéret, ugyanolyan kis bögyös 3,3 decis üvegecskében is van. Ha apátsági sör, akkor vagy szent emberről, szent helyről vagy szent cselekedetről kell elnevezni. Ezt a sört Szent Benedek után keresztelték el (van egy ugyanilyen, csak világos testvére is), s ennek megfelelően egy csuhás apát van a színes, rajzfilmszerű címkén. Fájin. Kitöltéskor a tetején levő nagyszemű hab viszonylag hamar eltűnik a sötét, tetszetősen zavaros kávébarna nedűről, marad némi még mindig pezsgő apróság (üvegben érlelt ez is, teljesen). A csipkézete is tűnékeny, a habhoz hasonlóan, csak nyomokban marad fenn. Erős, tipikusan belga pörköltíz csap meg először, utána jelentkezik a barnasörök édeskés, csokoládés aromája. A gyümölcsös jelleg nem igazán markáns, helyette inkább némi kesernyés komló van, de nem zavaró. Lassan iható, nehéz, testes sör, viszont elképzelem, hogy édesebb dolgokhoz is lehet inni (én fuszujkára ittam, képzelhetitek). Az amúgy is markáns pergelt íz lecsúszás után is megmarad (a ráragasztott magyar címke szerint természetes ízesítők is vannak benne). Sajnos, az "apátoknak" ezúttal nem sikerült olyan jól maszkírozni az alkoholt, ami ha nem is dominánsan, de mindvégig ott liheg a maláta íze mögött. Nagyon finom sör, de nem hat revelációként, s csak sejtem, hogy annyira nem is olcsó (itt, sajnos, nem lehet ezt sem kapni). Öreges barnasör, nálunk kapható hasonló ízvilágú a barna Leffe. Bármikor elfogadnék még belőle :D

Kétségkívül a legfurcsább külcsínnel ellátott sör, amihez valaha szerencsém volt. Az egész (3,3 decis, karcsú) üveg be van vonva egy szürkésfehér anyaggal, nem látsz be rajta; a címke kék, rózsaszín elefántokkal (!) és egyéb furcsa állatkákkal: az egész inkább egy óvodásoknak forgalmazott pszichedelikus üdítőre hasonlít inkább, mint sörre. Az eléggé rosszul hangzó névről nem is beszélek (aki látott már igazi, remegő kezű alkoholistát, az tudja, miről van szó). A hátsó címke viszont megnyugtatja az embert: tripla főzésű (!) 8,5%-os, erős belga sörről van szó, amit egy kis, nagyon régi, Gent város melletti családi vállalkozás készít. Ezek a világos borostyánszínű sörök belga specialitások, legismertebb közülük errefelé talán a Duvel. A DT viszont kitöltéskor lepi meg az embert a legjobban: hatalmas, különálló szigetekként úszkálnak benne az élesztődarabok (és talán egy kevés maláta is?), semmilyen más sörhöz hasonló módon. Gyönyörű látvány, ahogy a borostyánszínű, áttetsző lében úszkálnak a kis huncutságok. Lefotóztam nektek, kattints ide. Erős habja van, de nagyon hamar eltűnik, csipkézetet is alig hagy, a szénsav viszont sokáig mozgásban tartja a szárazanyagot, ami így csak későre ülepszik le. Az íze is meglepő: elsőre dominál a kesernyés, érett komló, de mögötte máris ott van a fűszeres, narancsos-körtés-(házi)gyümölcsös íz. Fajtájához képest édeskés. Idegen, de mégis otthonos. Aztán előbújik az élesztő is, s nagyon szépen összeforr a komlóval s a gabonával, kellemes, eredeti utóíz marad a szádban. Azt kell mondanom, soha nem kóstoltam effélét. Ezen biza látszik a 357 éves tapasztalat, amit az üvegen hirdetnek. Az alkohol csak kendőzötten,  nem bántó módon van jelen (szagban és ízben is), de hamar meg lehet bódulni ettől a huncut kis elefántos sörtől. Mind a 8 és fél százalék direkt az agyba megy... áhá! Most már értem a nevét is, az elefántokat is, a pehelysúlyt, a pszichedeliát, mindent! Kurvajó! Még kérek!

A trappista szerzetesek katolikusok, az eredeti ciszterci szigort követő úgymond "revizionisták". A rendet 1662-ben alapították, talán ők a legegyszerűbb körülmények között, a legnagyobb aszkézissel élő szerzetesek. Érdekes, hogy pont ezek a sokat böjtölő isteni emberek fejlesztgették ki a világ legjobb söreit és sajtjait: egy szigorú szabályzat és bizottság (az 1997-ben alapított International Trappist Association) foglalkozik azzal, hogy a trappista termékeket tisztán tartsa, minőségüket megőrizze, és megbizonyosodjon arról, hogy elsődlegesen nem pénzcsinálásra, hanem jótékonysági célokra megy a hírnevük. Na persze.

Összesen 102 kolostoruk van világszerte, amiből hétben (7) főznek sört. Ezek a trappista sörök az apátsági sörök királyai, a sörkultúra non plusz ultrái. Borsos áruk mellett az Authentic Trappist Product logóról lehet látni, hogy mivel van dolga az embernek. A hét kolostorból hat Belgiumban, egy pedig Hollandiában van. A holland (Konigshoeven - La Trappe sör) serfőzdével voltak cirkuszok az elmúlt években, ideglenesen visszavonták róluk a logót, mert az öreg apátok nem bírták a hatalmas termelést (a mai napig ez a sörgyár főzi a legtöbbet), s a Bavaria nevű sörkonszern vette át a termelést. Azóta kiegyeztek, 2005-től megint hagyományosan az apátok felügyelik a gyártást. A második és harmadik legnagyobb outputtal rendelkező trappista apátság a Chimay és a Westmalle, az eddigiek termékeit viszonylag könnyű megtalálni Romániában is. A többi serfőzde évi százezernél kevesebb hektó sört főz mindössze, egészen kicsik, nekem sajnos nem volt még szerencsém hozzájuk, de a blog egyik nagy célja, hogy "kigyűjtse" mind a hét trappista sört. Íme, a serfőzdék, régiségi sorrendben (a linkek a Wikipédiára vezetnek, mindegyiknek van valamilyen érdekes sztorija):

Magukról a nedűkről: ezek a trappista termékek szinte kivétel nélkül klasszikus felső érlelésű (ale típusú) sörök, szűretlenek, ahol a főzés vége az üvegben megy végbe. Tőlük erednek a dubbel és trippel sörfőzési módok is, a kétszer, háromszor főzött, roppant erős sörök (sőt, a hollandok már gyártanak quadrupelt is, 10% vagy még erősebb alkoholszinttel). Szinte mindegyik apátságnak van egy "belső" söre is, amit nem árulnak, hanem maguk közt fogyasztanak, ezek általában gyengébb alkoholszintűek (pl. a már nem gyártott sima enkel, ha dubbel-sorrendről volt szó). Az egyes serfőzdéknek több terméke van, amire majd - remélhetőleg - részletesen fogok térni egy-egy sörkóstolás kapcsán, úgyhogy addigis "csak" annyit, hogy össze lehet hasonlítani egy "sima" apátsági sört egy trappistával - pl. a Leffét a Westmalléval - fogjátok érezni a különbséget... Nem véletlen, hogy kisebb üvegekben árulják ezeket a söröket, tényleg meg kell becsülni minden cseppjét. Nem a nagy tömegek sörei, igazi ünnepi ínyencségek. Íme, mindegyik sörfőzde egy-egy söre (a Wikipédiáról van, a címke nélküli a Westvlereten):

Az ajándékba (Magyarországon kapható, itt nem) kapott három belga sör közül az egyik. Tradicionális kicsi dundi 3,3 decis üvegecskében van, elég ronda címkével, viszont zászlócskával jelzi, hogy ez bizony belga sör, ráadásul az én példányomon még az is büszkén kihirdettetik, hogy a 2009-es WBA-n a világ legjobb búzasöre díjat nyerte. Mint kiderült, a sör névadója egy királynő: Blanche néni a most Belgiumhoz tartozó Namur őrgrófságban született, Magnus Eriksson svéd és norvég király felesége volt. Még a szójátékot is megfejtettem: szó szerint namuri fehéret jelent, ugyebár, és tényleg Namurban gyártott witbier-ről van szó. A hölgy kinyitásakor máris érződik az a rózsás-gyümölcsös illat, ami a fehér belgák sajátja, a nálunk ismertebbek közül a Hoegaardennel áll rokonságban. Szép, aprószemű, nagyon lassan lohadó habkoronája van, sűrű csipkézetet hagy az üvegen. Némi élesztő is akad az üveg alján, feltűnő, hogy sokkal barnásabb, mint maga a sör, ami tényleg szinte fehér, opálos, zavaros. Az első reakció az a gyümölcsös jelleg - mintha valami egzotikus, bódító üdítőt inna az ember (de természetesen semmi pótanyag nincs benne). Szalonnára, hagymára, kolbászra ittam rá, rettentő jól csúszik, el tudom képzelni, hogy valami zsíros sajttal, édeskésebb mártással lehetne jól párosítani. A komló alig érződik, csak utóízként marad meg egy kevés kesernyésség, végig dominál a gyümölcsös, citromos, szerecsendiós(!!) jelleg. Nem túl szénsavas, de nagyon friss érzés inni. Azt, hogy tényleg ez lenne a világ legjobb "búzasöre", nem tudom, talán túlzás, de mindenképpen karakteresebb, mint a nálunk minden sarkon elérhető testvére, a Hoegaarden, s finomka íze igazán passzol női nevéhez. Nem mondanék nemet még egy üvegre, hamar elillant.

Ezt a német márkát nálunk kétféle kiszerelésben lehet kapni: féllitres bádogdobozban és ötlitres fémhordócskában. Eléggé hozzáférhető sör, több helyen is kapható, s a többiekhez képest gyanúsan olcsó is. Szűretlen búzasöröknél elég nagy mínuszpont a pléhpalack, mert eszetlen tömeggyártásra utal, nem lehet a lerakódásokat gurmand-módra lassan kicsepegtetni az aljáról, de a dobozosok közül a Valentins elég szimpatikus fajta. Bellheimban gyártják, natürlich a német tisztasági törvénynek megfelelően - a felirat szerint legalábbis; a palackon feltehetőleg szent Bálint vértanú ábrázatja látható, akiről mostanában importált, Valentin-nap nevű vadkapitalista szerelmesünnepet is elnevezték. Sűrű habú sör, ránc-szerű csipkéket hagy. Sápadt, nem az a szép aranyló, hanem inkább világos-gyantaszínű. Kissé jellegtelen karakterű, de friss, üde, kellően szénsavas búzasör, nem túl hangsúlyos élesztőízzel, nem tolakodó gyümölcs-utóízzel (egy egész kevés banán), mindenféle zsíros kaják után jól iható, az alkohol sem érződik bántóan benne. Van viszont egy zavaróan fémes(?), nitrátos(?), fenetudja, kesernyés, ismeretlen, kellemetlen mellékíze, ami a jobb búzasöröktől azért idegen (a pléhdobozos söröknél, az az érzésem, hogy szerencse kérdése is...). Éppen ezért hamar kell inni :) Ára és hozzáférhetősége miatt elég gyakran szoktam fogyasztani, egy rendes, bögyös hefeweizen-pohárral szoktam feldobni a pléhodoboz-jelleget. 2,5-3,5 lej közötti árával egészen megéri venni itt is (értékelését csakis ennek köszönheti), talán egy nagyobb, sokemberes vacsorához egyszer kipróbálom a csappal ellátott keget is.

A kékcímkés Chimay (ejtsd: siméj) minden túlzás nélkül (az általam kóstoltak közül) az egyik (ha nem A) legjobb sör. A trappista szerzetesek sörei (mindössze hét kolostorban gyártják őket világszerte) amúgy is legendásak, s a belgákat még a bajor tisztasági törvény sem köti, mindenféle cseles pótanyagokkal olyanra tudják varázsolni folyékony mennyei mannájukat, hogy lepetézel tőle. A Chimay kapható Romániában is (van még piros és sárga), de nem túl sok helyen (valószínűleg prohibitív ára miatt), viszont egy nagy lottónyereménnyel hosszú év(tized)ekre előre be lehet spájzolni belőle - a leghosszabban pincéztethető, érlelhető sörök közé tartozik, aszondják, még nemesedik is az íze. Nekem a háromnegyed litres, pezsgősüvegre emlékeztető, parafadugós "Grande Réserve" változathoz volt szerencsém, egyetlenegyszer. Ezt a bejegyzést azért is írom meg most, mert ki tudja, mikor fogom még egyszer megkóstolni ezt a zseniális sört. Van még kis 3,3 decis és másfél litres (!) változata is, utóbbit nem láttam errefelé. Erőssége ellenére nagyon iható, sötétvöröses-barnás sör. A magas alkoholszint (főzés előtt előre cukrozzák) alig érződik, ezért nagyon alattomos tud lenni. A komló nem tolakodó, helyette finom gyümölcsös-szerecsendiós-fűszeres ízek lepik meg az embert, egy egész virágoskertnyi friss-édes aromával, még némi élesztő is megbújik valahol mélyen (természetesen pasztőrizálatlan, felső érlelésű sör ez is). A pörkölt maláta is jól érvényesül, férfias ízt ad a sörnek, az egyik legkomplexebb ízvilágú nedű, amihez szerencsém volt. Állítólag negyvenéves példányok is akadnak még belőle jobbacska pincékben. Hátha még (szülinap, karácsony, sátoros ünnepek, világvége) lesz alkalmam megkóstolni, akkor esetleg updatelem ezt a bejegyzést...

A kevésbé finom világos búzasörök közül való, masszívan élesztőízű, ami keletlen veknire emlékeztet, s azért fura, mert látszólag nincs benne túl sok lerakódás. Finom, aprószemű habja van, viszonylag ritkásabb csipkézetet hagy. Nem extrémen szénsavas, nem is alkoholos, könnyen iható, de vékony, testetlen ízű búzasör, a szokásos, de a kenyér-jelleg miatt nem túl tolakodó gyümölcsös mellékízekkel. Nem marad meg a szádban túl sokáig. Talán a König Ludwigra hasonlít a leginkább, 5,1 fokos, standardnak mondható alkoholszintje van. Friss spagettire ittam, hűtőszekrény-hidegen, oldschool hefeweizen-pohárból, nagyon jól csúszott. A kissé jellegtelen címkén valami - feltehetően müncheni - épület van, büszkén 1589-től datálja magát a sörgyár, s természetesen a bajor (itt németként szerepel) tisztasági törvényre is hivatozik. Magyarországon könnyű hozzáférni, amit az is elárul, hogy a hátsó címkén a német mellett magyarul is olvashatóak információk (a Dreher forgalmazza). Állítólag nem érdemes túl sokat pincéztetni, de el tudom képzelni, hogy nyáron, betonozás, favágás közben irdatlanul jól csúszik, kár, hogy itthon nem lehet kapni.

A Csingdao egy gyenge, tömegeknek termelt kínai söröcske. Alulszénsavazott, gyenge habú, semmi csipkézetet nem hagy a poháron. Mérsékelten hűtve volt fogyasztva, 3,3 decis kis zöld üvegecskékből. A dizájn tetszetős, egy apró stilizált pagoda van rajta, s 1903 óta gyártják - hirdeti. A romániai forgalmazó szerint (amint az az ócskán ráragasztott öntapadón olvasható) tartalmaz némi rizset is, de ettől még nem tapasztaltam különlegesebb ízet, a szokásos "tavalyi szalma"-aromán kívül, a pótanyagtől valószínűleg csak olcsóbb lesz. Gyenge, "pischwasser" típusú lager, amit akár hazánkban is gyárthanának: import ugyan, de abszolút nem éri meg az árát (4 lej körül), ennél jobb söröket lehet kapni olcsóbban is. Hamar lefolyik, hamar kifolyik. Azért van rosszabb sör is, persze. Ha megkínálnak, elveszem, de magamtól egyhamar nem fogok ilyent vásárolni.

Stílszerűen nem csillagocskákkal, hanem söröskupakokkal osztályozom a söröket. Kábé eszerint:

1 kupak: ez valószínűleg nem is sör

1,5 kupak: csak szomjhalál szélén állóknak

2 kupak: szar

2,5 kupak: gyenge

3 kupak: iható

3,5 kupak: korrekt

4 kupak: jó

4,5 kupak: kitűnő

5 kupak: alfa, omega, zen és csimborasszó egyben!

Fontos: diszkéjmer következik!!!

És akkor igen, jó előre leszögezem. Ez (is) egy szubjektív blog, leginkább az én ízlésemről szól. Megvannak a kedvelt fajtáim, vidékeim, ízeim. Másokat már az (ízlelő)bimbóim alapján se szeretek annyira. Nem is muszáj mindenkinek ugyanazokat szeretni. Én tisztességesen megmondom előre: a nekem nem tetsző hozzászólásokat valószínűleg ki fogom moderálni. Ez van. Aki ezzel nem tud kibékülni: nem kötelező olvasni. Fakultatív, mint az egész internet. Zsarnok vagyok, kezicsókolom.

Továbbá: ez egy teljesen magán-indíttatású blog, senki nem fizet érte, egyik gyártó sem lát el ingyen sörökkel. Ha viszont van nálad valamilyen ritka sör, amit szeretnél látni ebben a sörnaplóban, akkor nyugodtan elküldheted, elpusztítom és igazságot szolgáltatok neki, amennyire csak tudok :D

És még valami -- sör, sör, de ne felejtsd el: részegen ne vezess autót és ne is csajozz. Lehet, hogy bejön, de nem éri meg reszkírozni. Egyikkel sem. A sörrel (is) a minőség legyen a mennyiség felett. Jó kortyolást -- és olvasgatást.